Lassan nyolc éve élünk Brüsszelben, aminek következtében hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy ismerjük a várost mint a tenyerünket. Ez persze nem igaz. Szerintem vannak egész kerületek, ahová még egyáltalán nem tettük a lábunkat, és vannak olyan helyek, ahová nyolc éve elmentünk egyszer, mert az útikönyvek írtak róla, de egyébként kívül esnek a szokásos útjainkon. Számunkra ilyen a királyi palota és környéke. A vendégeinket már rutinszerűen hordjuk az Atomiumhoz és a Grand Place-ra, a királyi palota azonban valahogy mindig kiesik a szórásból.
Tegnap végül sikerült orvosolni ezt a hiányosságot, és egyáltalán nem bántuk meg. A sétát a Parc metrómegállónál kezdtük. A Parc Royal érdekes módon sokkal kisebbnek tűnt, mint amikor nyolc éve kötelező jelleggel megtekintettük. Talán csak a gyerekeink lettek nagyobbak (megnéztem, konkrétan kétszer akkorák most, mint akkor), talán a perspektívánk változott meg, nem tudom.
A parkot szerintem sikerült a legjobb pillanatban elkapnunk, az ősz elképesztő dolgokat képes kihozni a fákból, bokrokból. Tényleg festői volt, amit az alábbi képek is bizonyítanak.
A Parc Royal után a Belvue felé vettük az irányt, ami Brüsszel nemzeti múzeuma. Igazából a királyi palota része, és több egyéni múzeumnak és számos időleges kiállításnak ad helyet. Mi megnéztük a Belgium történelméről szóló állandó kiállítást, a Coudenberg-et és a Brüsszel ezer éve időszakos kiállítást.
Az élmény, amolyan igazi belga volt. A bejáratnál német prospektust akartak ránk sózni, annak ellenére, hogy franciául kértük a jegyeket. A jegyárus hölgy szemöldöke felszaladt egy kicsit, amikor végül a francia mellett döntöttünk, de mindegy, ezen már túlvagyunk.
A múzeum amúgy kifejezetten érdekes volt, a gyerekek is élvezték, anyukám pedig - aki szintén velünk tartott - utólag azt mondta, hogy nagyon sok mindent megtudott Belgiumról. Mondjuk az egy kicsit furcsa volt, hogy a belga "belle epoque", vagyis az ország legszebb évei, véletlenül éppen egybeestek Kongó leigázásával, de ezen már nem lepődtünk meg. A múzeumnak mindenesetre egy gyönyörű épület ad otthont, szerintem már csak ezért is érdemes megnézni.
A Coudenberg-ben a földalatti járatok a legérdekesebbek, itt lehet megnézni, hogy mi maradt meg az egykori királyi várból, maga a kiállítás csak néhány cserépedényre korlátozódik. A szervezettség megint érdekes: a kijárat a bejárattól mintegy 500 méterre van egy teljesen másik utcában, így ha a ruhatárban hagytuk a kabátokat, akkor lesz néhány kellemeten percünk. De legalább megnézhetjük a hangszermúzeum tényleg lenyűgöző épületét, és ha nem fázunk annyira, akkor a brüsszeli kilátást is megcsodálhatjuk.
Miután visszaszereztük a kabátokat, a Palais de Justice felé vettük az irányt. Látnivaló erre is akadt bőven. A múzeumokba, amelyek útba estek már nem mentünk be, mert a gyerekek tuti kiakadtak volna, de így is volt, mit nézni. Gottfried de Bouillon szobrát elhagyva megtekintettük a télapó freskóját egy tűzfalon (a gyerekek interpretálása), majd betértünk a Bozar mögötti szoborparkba.
Hazaérve megnéztem a nyolc évvel ezelőtti képeinket ugyanerről a sétáról és megállapítottam, hogy érdemes volt újra elmenni. Egészen más szemmel néztem most a dolgokat, olyasmit is észrevettem, amit akkor nem. Egy biztos: Brüsszel szépsége nem nyilvánvaló, nyitott szemmel kell járnia annak, aki meg akarja látni, de ha az ember veszi a fáradságot, kellemes meglepetésekben lehet része.
