A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 4., szerda

Étteremajánló recepttel: Garage á manger és egy igazán jó sütőtökleves



Szerző: Horák Katalin (Kovács Zsuzsa felvételei)

Régen ajánlottam már éttermet, recepttel együtt még soha, de miután sikerült a levest reprodukálni, jöjjön a Garage á manger. (Uccle, Rue Washington 185.)

Nehéz megtalálni, az utcáról ugyanis csak az antikvárium látszik, az étterem az alagsorban bújik meg. A berendezésért önmagában érdemes benézni, rengeteg a látnivaló.


A konyha nyitott, látszik, hogy hogyan készülnek az ételek, milyen alapanyagokból dolgoznak.









Kétféle menü van, egész héten ezt főzik, kiváló alapanyagokból  látszólag egyszerűen elkészítve. Az ára ehhez képest barátságos. (túl nagy adagokra ne számítsunk, de jól lehet lakni a három fogással). Fekete táblára írják krétával, ezt minden héten meg lehet nézni a Facebook oldalukon.



Amikor ott voltunk, sütőtökös-vöröslencse leves volt az egyik előétel, ami teljesen hozta az otthoni vadas ízét és annyira ízlett, hogy azóta többször is megfőztem itthon.  Utána rozé kacsamellet adtak brokkolival, sült tökkel és vajban sütött polentarudakkal. ( kukoricadara tejben felfőzve, parmezánnal ízesítve, aztán rudakra vágva és kisütve). 



Végül creme brulée és sóskaramellás tejberizs között lehetett választani.

Ez pedig a vöröslencsés-sütőtökleves, gyönyörű narancssárga és nagyon pikáns. Még azok is szerették, akik a krémleveseket és a sütőtököt is messziről kerülik. Kísérleteztem, eredetileg egy Nigella-receptből indultam ki, de aztán annyit változtattam rajta, hogy tényleg a sajátomnak mondhatom.



Hozzávalók:

1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olaj
1 evőkanál barnacukor (kristálycukor is jó)
1 citrom
1 narancs
1 közepes sárgarépa kockákra vágva
1 közepes kanadai sütőtök (vajtök) fele, meghámozva, kimagozva
1 csésze (2,5 dl) vöröslencse
kakukkfű
só, bors
7 dl zöldségleves (vagy 1 leveskocka)

a tálaláshoz : tejföl vagy krémes joghurt

A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és felkockázzuk (a fokhagymát nagyon apróra).
Az olajon karamellizáljuk a barnacukrot, majd amikor szép barna lesz, rádobjuk a vöröshagymát. 2 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd beledobjuk a sárgarépát és a sütőtököt, kicsit átforgatjuk, csipetnyi kakukkfűvel fűszerezzuk, sózzuk, borsozzuk. Hozzáöntjük a levest, majd a vöröslencsét. Beleteszünk egy kis darabka megmosott citromhéjat.  Felforraljuk, majd 20-25 percig főzzük, amíg a répa és sütőtök meg nem puhul (a lencse szét is főhet).
Ezután kicsit kihűtjük, kivesszük a citromhéjat és összeturmixoljuk. Elég sűrű lesz. Hozzáadjuk a narancs kifacsart levét, citromlével savanyítjuk. Ha még mindig sűrű lenne, levessel vagy kevés vízzel higíthatjuk, esetleg tejfölt vagy joghurtot adhatunk hozzá.
Pirított kenyérrel és tejföllel tálaljuk.

2015. október 27., kedd

Tengeri szörnyek a piacról 1. - Hogyan készítsünk polip-carpaccio-t?








Szerző: Horák Katalin

Sok polipot ettem már: kicsit-nagyot, rágósat-puhát, roston sütve-paradicsomosan. Őszintén? Annyira nem ízlett. De mindig nézegettem a piacon a halasnál, hogy ki kéne egyszer próbálni, hátha mégis...
Két hete vendégség volt nálunk és férjem látott egy képet egy olasz szakácskönyvben : polip-carpaccio. Na ilyet csináljak. A carpaccio hajszálvékonyra szeletelt hús, hal, zöldség megöntözve fűszeres öntettel. Ettem én már marhahúsból, cukkiniből, de polipból soha. El nem tudtam képzelni, hogy lehet tömöríteni és szeleteket vágni belőle.

Végül elszántam magam és az Abattoir-on vettem egy másfél kilós polipot, ő van a címlapon.
Ez egy Ikeás fadeszka, 50cm x 30 cm-es, így jól láthatók az állat méretei. Hatalmas.
Kicsit lemostam, azután felforraltam a páclevet és beledobtam. Ekkora lett szegény:


Másfél órai főzés után a polip vajpuha lett. Kicsit lehűtöttem és megtisztítottam. Az a lényeg, hogy a vörös "bőr" nagy részét le kell húzni róla, ez könnyen megy (kicsit olyan, mintha a főtt csülök kövérjét pucolnánk le..). Ezután levágtam a lábakat, a fejről pedig mindent lepucoltam, ami nem volt fehér: csőrt, szemet, barnát. És ezután jött a legérdekesebb rész: félbe vágtam egy 1,5 l-es PET-palackot és az alsó részbe betömködtem a polipot (ott, ahol homorú, összegyűlt a lé, de azt többször kiborítottam). 




Miután minden hús bekerült, lefedtem egy darab folpackkal. Kerestem egy akkora konzervet (ez egy 800 grammos ananászkonzerv volt) ami tökéletesen illeszkedett a PET-palack tetejére és ezzel lepréseltem a polipot. Egy napot állt a hűtőben, ezalatt teljesen megszilárdult.
Van egy szeletelőgépem, tálalás előtt ezzel vágtam hajszálvékonyra, de egy éles késsel is könnyen elvégezhető művelet. 



A szeleteket tányérra helyezzük és meglocsoljuk az öntettel. Nagyon-nagyon finom, még azok is szeretni fogják, akik a halat és a tenger gyümölcseit nem szeretik. 

Hozzávalók:

egy 1kg-os polip (bébipolip nem jó, mert nem kocsonyásodik)
1 szál sárgarépa
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kis darab zeller vagy két szárzeller
2 dl fehér bor
só, 5 szem bors

Az öntethez:

 0,5 dl extraszűz olívaolaj
egy kis csokor petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
fél citrom leve

A megmosott polipot annyi vízzel öntjük fel, ami éppen ellepi. Ezután a polipot kivesszük a vízből, a vizet pedig felforraljuk egy evőkanál sóval, a megtisztított zöldségekkel (a hagymákat, répákat félbevágjuk) és a borssal.  A forró vízbe dobjuk a polipot, hozzáöntjük a bort. Másfél- két órán át főzzük takaréklángon.
Ezután a fent leírtak szerint járunk el.
Az öntethez apróra vágjuk a fokhagymát, a petrezselymet, kicsit megsózzuk, hozzáadjuk az olívaolajat és a citromlevet.


2015. október 11., vasárnap

Fahéjas fátyol "belgául"



Végigsöpört a magyar gasztroblogokon a "fahéjas fátyol"-láz. A fahéjas fátyol egy nagyon könnyű kelttészta, tulajdonképpen egyfajta fahéjas kalács.  Nagyon hasonlít a tészta a kakaós csigáéhoz, ami szintén fent van a blogon.
Az eredeti német receptet egy olyan magyar blogger fordította le, aki a bögrés receptjeiről híres és az alapanyagokat is bögrében szereti megadni. Szerintem sokkal nehezebb így sütni, mint mérlegen mért mennyiségekkel, mert  bögréje válogatja -mekkora, milyen a szemmértékünk stb. Úgyhogy én inkább a "grammos" receptet ajánlanám és mivel a kelttészta állaga nagyon függ a liszt és  vaj minőségétől, ezért "belga" használatra átdolgoztam az itt kapható alapanyagokra.
Szerintem a Carrefour diszkont lisztje jó minőségű, 550-es besorolású, ezért ehhez a recepthez ideális. Vajból is a Carrefour sajátmárkás vaját használtam (arany csomagolás, kék felirat) , a tej 3,5 %-os volt. Szárított élesztővel egyszerűbb megsütni, de a friss élesztőt sem kell futtatni, úgyhogy mindegy, melyiket használjuk. 
Én kenyérsütőgéppel dagasztottam, de kézzel sem bonyolult, könnyen összeáll. 
Ha van két téglaformánk, rögtön dupla adaggal kezdjünk... A szóráshoz fahéj helyett lehet keserű kakaóport tenni vagy speculoos fűszerkeveréket, advent táján mézeskalácsfűszerkeverékkel is finom lehet. 

 Hozzávalók:
350 gramm 550-es liszt
160 gramm tej
50 gramm vaj
30 gramm kristálycukor
1 teáskanál só
20 gramm élesztő (1 tasak szárított élesztő)
1 tojás

A szóráshoz
70 gramm vaj
80 gramm barnacukor vagy fehér kristálycukor
2 teáskanál fahéj

A tejet meglangyosítjuk (kisujjpróba-beledugjuk a kisujjunkat, ha csípi, akkor túl meleg) és ha friss élesztővel dolgozunk, belemorzsoljuk.  A vajat felolvasztjuk és ezt is a tejhez öntjük.
A lisztet összekeverjük  a cukorral és a sóval, ha szárított élesztőt használunk, akkor azt is. A közepébe öntjük a tojást, majd fokozatosan összedolgozzuk a vajas-tejes keverékkel. Nem kell nagyon sokat dagasztani, elég ha teljesen összeáll a tészta és sima a felülete. (5 perc)
Ha van dagasztógépünk, akkor egyes fokozaton 4 percig, ezután kettes fokozaton 8 percig dagasztjuk.
Ezután meleg helyen, letakarva 40 percig pihentetjük.
Lisztezett gyúródészkára borítjuk a tésztát, kicsit átgyúrjuk, éppen csak kinyomkodjuk belőle a levegőt. 10 percig pihentetjük.
Közben felolvasztjuk a vajat és a barnacukrot összekeverjük a fahéjjal.
A tésztát kinyújtjuk 30*50 cm-es téglalap formára. Megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas cukorral (egy kicsit hagyjunk a tetejére a vajból és a fahéjas cukorból is). Éles késsel 5 hosszú csíkra vágjuk. (Én itt előbb vágtam, aztán szórtam, de jobb fordítva.)



A csíkokat egymásra fektetjük és  az így kapott tömböt újabb 6 darabba vágjuk.
Kivajazunk egy őzgerinc vagy téglaformát és a téglákat egymás mellé helyezzük benne. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de a pihentetés után szinte teljesen kitölti a formát. A tetejét kenjük meg vajjal és szórjuk be fahéjas cukorral.



Újabb pihentetés következik, 40 perc. Amikor már 20 perce pihen a tészta, bekapcsoljuk a sütőt és felmelegítjük 175 fokra. 20 perc múlva betesszük a tésztát és 30-35 percig sütjük. Hidegen is jó, sőt másnap is.









2015. szeptember 27., vasárnap

Amélie Poulain és a tűzszerszám


Mi mindenre jó egy tűzszerszám, pardon karamellizáló pisztoly?
Legelőször arra, amire kitalálták: karamellizálásra. Például a citromtorta (tarte au citron meringuée) habjához:



Aztán lehet vele tüzet gyújtani. Nagyon hasznos tud lenni, ha nincs otthon gyufa. Nálunk sosincs, mert sajnos, nincs gáztűzhelyem , úgyhogy a szerkezetet használom, ha gyertyázunk vagy grillezünk, 
Ha meg kocsonyára támad gusztusunk, nagyszerűen használható a disznólábak perzseléséhez.

Szóval hasznos dolog a tűzszerszám. De hogy kerül ide Amélie Poulain ? Így:


A recept nagyon egyszerű és nagy sikert lehet vele aratni. Kétféle iskola van: a puristák például Tamasin Day-Lewis szerint a crème brûlée sosem kerülhet a sütőbe, Gordon Ramsay és Pierre Hermé viszont simán megsütik vízfürdő nélkül 100 fokon. Én a vízfürdős, egyáltalán nem bonyolult módszernek szavaztam bizalmat.

Nagyon sokféleképpen lehet ízesíteni : cukrozott gesztenyével, zöldcitrommal, gyömbérrel, kávéval és fahéjjal, levendulával, rumos mazsolával. Lehet hozzá készíteni gyümölcsös önteteket.

Kb. 10 perc munka..... karamellizálni pedig hallatlanul szórakoztató. 
A hűtést viszont komolyan kell venni, legjobb, ha egy éjszakát áll a hűtőben, de 5-6 óra a minimum.

A crème brûlée szett október 1-től akciós a belga Lidl-ben: karamellizáló pisztoly 4 ramequin-nel azaz porcelántálkával (ha csak a karamellizálót szeretnénk, akkor azt 8-10 euroért lehet kapni a szupermarketekben).  Külön kell venni gázt a pisztolyhoz, ezt bármelyik szupermarketben, Blokker-ben lehet venni: öngyújtó-töltőgáz. (gaz briquet - "gá briké").

Hozzávalók ( 6db 10 cm átmérőjű tálkához)

6 tojás sárgája (ha M-es vagy S-es méretű a tojás akkor 7)
8 dkg kristálycukor
1 vaníliarúd
5 dl tejszín ( 4 dl tejszín, 1 dl tej is lehet)
kb. 10 dkg barnacukor (sima kristálycukor is jó) a tetejére

A sütőt 120 fokra melegítjük (3.-4. fokozat gázsütő), de nem a légkeveréses fokozaton.A vaníliarúd belsejét kikaparjuk és a tejszínhez adjuk 4 dkg kristálycukorral együtt. Forrásig melegítjük.
A tojások sárgáját fehéredésig keverjük a maradék cukorral.
A tejszínt apránként a cukros tojáshoz keverjük fakanállal (ne legyen nagyon habos). Elosztjuk a porcelántálkákban a keveréket, majd egy mély tepsibe tesszük a tálkákat. A tepsibe meleg vizet öntünk úgy, hogy a tálkák 2/3-ig érjen a víz. Körülbelül 50 perc alatt megszilárdul a sütőben krém, de lehet, hogy egy kicsit hosszabb idő kell neki (nem lesz kemény, inkább egy lágy pudingra emlékeztet).
A sütőből kivéve megvárjuk, amíg kihűlnek, majd folpackkal lefedve a hűtőbe kell tenni és nagyon lehűteni a krémeket.Tálalás előtt a hideg krém tetejét egyenletesen meg kell szórni barna cukorral és körkörös mozdulatokkal (nem túl közelről, mert akkor megég!!!) karamellizálni a tetejét. Nem szabad sokat állnia, mert a karamell feloldódik a krémben és akkor nem "ropog".

2015. június 28., vasárnap

Meggyes rétes belga koprodukcióban 10 percben - kezdőknek is!

Rendszeresen szoktam sütni brüsszeli magyar rendezvényekre, iskolanapra, bálra, vásárra és mindig fejtörést okoz, hogy mit csináljak. Néha adott a feladat, ilyen volt a bejgli, de például a bál feladta a leckét. Végül pici képviselőfánkokat sütöttem, ami ugyan itt is ismert - éclair- csak a formája más.
Most nem volt sok időm, úgyhogy meggyes rétest készítettem.Az egész művelet nem több, mint 10 perc és kizárólag a közeli boltokban kapható alapanyagokkal dolgoztam.
Réteslapot a drogenbosi Carrefourban vettem. A halal-termékek között találtam-eredetileg baklavához való- 4 nagy rúd rétesre elég.
Ha nincsen halal-pult, a Carrefournak van sajátmárkás réteslapja- pate filo- néven fut, ez egy kicsit vastagabb, 8-10 lap van benne. ( a hűtőpultban keressük).
Meggybefőttet az ALDI-ban vagy a Lidl-ben szoktam venni,  általában cérise van rá az üvegre. Ez a Lidl-ből származik 
A réteslapok megkenéséhez semleges ízű olajra van szükség, én általában kukorica (huile de mais)vagy földimogyoróolajat (huile d'arachide)  használok, de a napraforgóolaj is jó (huile de tournesol)
Menetközben kiderült, hogy nem elég a darált mandula, amit a meggy alá szoktam szórni, hogy felszívja a levét. Ilyenkor szóba jöhet a zsemlemorzsa is, de találtam egy fél csomag Speculoos-kekszet és inkább abból csináltam morzsát.
Speculoosből mindegyik áruházláncnak van sajátmárkás terméke, ezek nagyon jók pl. a sajttorta alapjához is. Miután ez a keksz fahéjas-szegfűszeges ízesítésű, kifejezetten illik a meggyhez. Így készült a rétes belga-magyar koprodukcióban és legalább olyan finom lett, mint darált mandulával.
Hogy tényleg 10 perces munka legyen és a tepsit se kelljen sokat súrolni, érdemes sütőpapírt használni, de persze, jól kiolajozott tepsivel is dolgozhatunk. Sütőpapírt minden nagyobb szupermarketben lehet venni, de a legjobb áron a Zemanban juthatunk hozzá.
Hozzávalók (2 rúd réteshez)
6 réteslap
1 üveg meggybefőtt
10 db Speculoos-keksz (helyette zsemlemorzsa vagy darált mandula)
1 kávéskanál fahéj
2 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint)
olaj- kb 1 dl kell
porcukor  rétes megszórásához
A sütőt 200 fokra melegítjük.  A meggy levét leszűrjük, kinyomkodjuk és összekeverjük a fahéjjal és a kristálycukorral. A speculoos-t ledaráljuk. (ha nincs daráló, nylonzacskóba tesszük és egy húsklopfolóval vagy gumikalapáccsal összetörjük)
Az első réteslapot leterítjük egy tiszta konyharuhára. (ha nagyon száraz, akkor egy kicsit nedvesítsük be a konyharuhát.  Ha baklava-lapot van, csak száraz konyharuhát használjunk). Egy ecsettel vagy kenőtollal kenjük be olajjal és terítsük rá a következő réteslapot. Erre megint olajat kenünk és jöhet a harmadik lap. Nem baj, ha itt-ott elszakad, nyugodtan toldozgathatjuk, de a biztonság kedvéért rátehetünk még egy negyedik lapot is.
A  kekszmorzsa felét egy széles csíkban rászórjuk a réteslap szélére és ráhalmozzuk a meggy felét. (pici olaj mehet alá, de elég zsíros a keksz, ezért nem tettem) A konyharuha segítségével feltekerjük.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük és a tetejét megkenjük olajjal.
Sütőtől függően kb. 10 perc alatt aranybarnára sül. Azonnal szórjuk meg porcukorral. Recés késsel lehet szépen felvágni.

2013. január 5., szombat

A Galette des Rois - Vízkereszt, vagy amit akartok....



Most egy kicsit magamtól fogok plagizálni, mert ez az írás a másik blogomon, a Csicseriborsó, bab, lencsé-n jelent meg először, majd a Gasztrotipp kérésére nekik is írtam egy cikket. De ez a sütemény annyira jellemző a frankofon területekre, hogy mindenképpen helye van a blogban.

Január 6-a vagyis Vízkereszt környékén a pékségek kirakatában megjelenik a Galette des Rois, (ejtsd: 'gálett dé roá") vagyis a királyok lepénye.

A keresztények Vízkeresztkor a három királyok-Gáspár, Menyhért és Boldizsár- látogatását ünneplik a kis Jézusnál, illetve erre a napra esik Jézus megkeresztelkedése is. Ebből az alkalomból vizet szentelnek a templomokban, innen a vízkereszt elnevezés.

A süteményt először az ókori Rómában készítették, az ún. Szaturnália ünnepre (a téli napéj- egyenlőség idején Szaturnusz isten tiszteletére szervezték). A lepénybe egy szem babot rejtettek el és a szerencsés megtaláló lett az ünnepség királya.

A középkorban a galette elfogyasztása családi körben történt. A lepény felvágásának meghatározott sorrendje volt: az első szelet a szegényeket, vagyis az elsőnek alamizsnát kérő koldust illette, a második szelet a távollevőké: katonáké, halászoké-akik nem lehettek jelen a sütemény elfogyasztásakor. A babot megtaláló családtag kicsi papírkoronát (a link szabásmintát tartalmaz!) kapott és választhatott maga mellé egy királynőt vagy egy királyt.

1870-ig csak babot használtak, azután megjelentek a különböző porcelánfigurák-ezeknek a gyűjtőit favophileknek nevezik a francia fève (lóbab) kifejezés után. A mi galette-ünkbe először egy angyalfigura került, de az egyik boltban vásárolt lepényben  megtaláltuk Hermione Granger (Harry Potter...) torzóját, azóta nálunk ő az állandó résztvevő. Miután egyikünk sem szeretne "ráharapni", Hermione helyét kopogtatással próbáljuk megállapítani, de szigorúan azután, miután mindenki megkapta a saját szeletét



Belgiumban a leveles tésztát pâte feuilleté néven kör alakúra nyújtva árulják, de bármilyen levelestésztából elkészíthető, egyszerűen vékonyra kell nyújtani és egy köralakú tortaforma mentén kivágni. A galette-ben található mandulakrémet frangipánnak is nevezik, nevét egy XV. században élt firenzei cukrászról kapta. Idén figurában a Pókember tarol, de mi maradunk Hermione-nél.


Ez pedig az első saját galette-m:



Hozzávalók

2 tekercs leveles tészta
125g darált mandula
125g vaj
125g kristálycukor
3 tojás
2 csepp keserűmandula-aroma
1 evőkanál rum
2 csepp narancsaroma (ez nem kötelező, narancsvirágvizet javasoltak)

A megkenéshez

1 tojássárgája
1 evőkanál tej

A vajat kikeverjük a kristálycukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat, a darált mandulát és az aromákat. Az egyik leveles tésztát a tepsibe fektetjük és a szélét 2 cm szélesen bekenjük tojássárgájával. Középre halmozzuk a mandulás krémet, elhelyezzük benne a porcelánfigurát, majd elegyengetjük a "tojáscsíkig". Ráhelyezzük a másik leveles tészta lapot és lenyomkodjuk a széleket. Ezután egy éles késsel 2 cm-enként bevágjuk a lepény szélét. A vágások is kb. 2 cm mélyek legyenek.

Ezután  bekockázzuk (mint a pogácsánál) a lepény tetejét- nem kell teljesen bevágni, éppen csak, hogy nyoma maradjon. Egy kenőtoll vagy ecset segítségével bekenjük tejes tojássárgájával a galette-et. 30 percre hideg helyre, hűtőbe tesszük.

 A sütőt 240 fokra melegítjük (legalább 20 perc, ha nincs hőmérőnk) Fontos, hogy nagyon forró legyen. Kb. 20 percig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz.

2012. december 13., csütörtök

A karácsonyi cougnou




November végén Belgiumban megjelenik a pékségekben Jézus kenyere, a cougnou vagy ahogy egyes vidékeken nevezik, a cougnole. Belgium déli részén, Walloniában coquille-nek hívják. Ezt a már a középkor óta ismert süteményt Franciaország északi részén és Belgiumban hagyományosan karácsony reggelén illetve Márton-napkor adták a gyerekeknek egy csésze forró csokoládé kíséretében. Az üzletekben külön marcipáncsecsemőket is vehetünk, a cougnou csak a bölcsőt jelképezi.

Egy belga közmondás szerint :"Quand on mange les cougnous au soleil, on mange les cocognes (oeufs de pâques) derriere le poele." -azaz ha a cougnou-t napsütésben esszük, akkor a húsvéti tojást a kályha mellett fogjuk. Brüsszelben reggelente -3 fok van, hózáporral, esővel tarkítva, úgyhogy én már előre örülök a húsvétnak.

Az eredeti recept 3 dl tejet írt, de nagyon soknak bizonyult, 2 dl-nél többet semmiképpen se tegyünk hozzá először, ha kenyérsütőgépben csináljuk.

Hozzávalók

500 gramm liszt
30 gramm friss élesztő
150 gramm kristálycukor
150 gramm olvasztott vaj
1 zacskó vaníliáscukor
1 evőkanál méz
2 dl langyos tej
2 tojás
1 nagy csipet só

Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl tejben. Utána az összes hozzávalót összedolgozzuk a vaj kivételével, az olvasztott vajat apránként akkor adjuk hozzá, amikor a tészta összeállt. 1 órát kelesztjük langyos helyen. Kenyérsütőgépben is lehet dagasztani és keleszteni, így másfél óráig tart a folyamat. A folyékony alapanyagok kerülnek az üst aljába, és föléje rétegezzük a lisztet. Ebben az esetben is külön futtatom az élesztőt és a liszt tetejére öntöm. A sót nem szoktam rögtön beletenni, várok 4-5 percet a gép elindítása után és akkor szórom bele.

Amikor megkelt, lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk és bábukat formálunk belőle. Belgiumban létezik normál és óriás cougnou-a normálnál kb. 10 cm-es hurkát készítsünk a testének és két golyót a tetejére és az aljára. Ha bonyolítani akarjuk, akkor mívesebb bölcsőt is készíthetünk a Wikipédián található kép alapján. Még 30 percet kell pihentetni. Ezután tojássárgájával megkenjük.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és 30 percig sütjük.