Hasznos információk Belgiumról

Biztosan észrevettétek, hogy sok minden történt az elmúlt néhány napban a Bonjour Möszjő bácsi blog háza táján. Két új szerzővel bővültünk Niki és Zsuzsa személyében, új designt kapott a blog, készítettünk videókat, és elindítottuk a Facebook oldalunkat is, amelyet, egészen hihetetlen, de már 121-en kedveltetek! Nagyon köszönjük nektek!
Ez megerősített minket abban, hogy érdemes tovább haladnunk a megkezdett úton. A kérdés, hogy mi is ez az út? Írtunk már sok mindenről, a gofritól a sörig, a nyelvtanulástól a bevásárlásig, a galette de roi-tól a gyöngyvirágig. Általában a benyomásainkat, a tapasztalatainkat osztjuk meg veletek. Kihívásokról, buktatóktól, vicces történetekről írunk, de szeretném azt hinni, hogy emellett informálunk is. Hasznos tanácsokkal látjuk el azokat, akik Belgiumba készülnek költözni, vagy még nem régóta élnek itt. (Vagy már régóta itt élnek, de éppen egy új helyzettel szembesülnek, ami ugyebár elég könnyen megeshet, ha az ember idegen országban él.)
Úgy gondoltam, érdemes lenne közzétenni egy összeállítást arról, hogy mire számítson az, aki - akár hosszabb, akár rövidebb időre - Belgiumot választja lakhelyéül.

Költözés, lakáskeresés
Zsuzsa nagyon jól összefoglalta, hogy mire érdemes odafigyelni a lakáskereséssel és a költözéssel kapcsolatban. És azt tudtátok, hogy mi az a kot? Én sem, de Kati posztjából ezt is megtudtam.

Óvoda
Óvodás élményekről én számoltam be igen kimerítően (bocsánat), a sok mondanivalóból három bejegyzésre is futotta. Itt, itt és itt tudjátok elolvasni őket.

Iskola
Kati először a kezdeti nehézségekről írt, azután összeszedte a tapasztalatait az általános és középiskoláról.

Franciatanulás
Kimeríthetetlen téma, szerintem nincs olyan, akinek ne lenne erről valamilyen vicces, vagy éppen kínos sztorija. Írtunk a felnőttkori nyelvtanulás kihívásairól, illetve arról is, hogy mindez mennyivel könnyebb gyerekkorban. Mázlisták!

Főzés
Mivel saját külön bejáratú gasztrobloggerünk is van, az ételek-italok fontos szerepet kapnak a Bonjour Möszjő bácsin. Zsuzsa még ismerkedik a francia konyhával, Kati viszont már profi ezen a téren: ha valakinek honvágya van, süthet magyar kenyeret vagy éppen kakaós csigát (én már kipróbáltam!), de ha valaki szeretne elmélyedni a belga konyhaművészet rejtelmeiben, arra is van ötlete.

Bevásárlás
Én még a mai napig is előveszem a listát, amiben Kati összeszedte a Magyarországon megszokott élelmiszerek belga megfelelőit. (Az első normális rántott húst ez alapján sikerült elkészítenem.) Ha pedig külföldieket akarunk vendégül látni, akkor se jöjjünk zavarba, erről is írtunk már.

Háziállatok
Ha valaki kutyával együtt jön Belgiumba vagy éppen itt szeretne ebet magának, jó ha elolvassa Niki gondolatait a kutyatartásról, itt és itt.

Jogosítványszerzés
Ezen a téren is akadhatnak meglepetések, jó tudni, hogy mire számíthatunk. És ha minden jól megy, még Bob is lehet belőlünk.

Remélem, hogy segítettem ezzel a kis összeállítással. Szeretném felhívni a figyelmeteket a a bejegyzésekhez tartozó címkékre is (a blog jobb oldali oszlopában találhatóak kicsit lejjebb), amikben bátran böngészhettek, ha egyéb témákról szeretnétek olvasni. Ha pedig kérdésetek van bármiről (na jó, nem bármiről, de olyasmiről, ami Belgiumhoz kapcsolódik), akkor kommenteljetek, vagy írjatok Facebook-on! Ha tudunk, válaszolunk.

Belgiumban nem (csak) játék az óvoda - III. - a legnagyobb meglepetések

Két hete éppen egy szülinapi bulin voltunk, ahol is szóba került ez a blog, meg azok a dolgok, amiket az ovis tapasztalatainkról írtam. Én elmondtam, hogy úgy érzem, már eleget beszéltem a témáról (itt és itt), de a többi magyar anyuka kapva kapott a témán és csak úgy jöttek az egyéni élmények, kritikák, vélemények, vagyis úgy tűnik, a téma - a Belgiumban élő magyarok körében legalább is -csak nem akar veszíteni az aktualitásából.

Szóval, úgy döntöttem nekifutok még egyszer, és összefoglalom, hogy mire is számíthat az, aki úgy dönt, hogy belga óvodába iratja be a csemetéjét. Igyekeztem azokat a dolgokat összeszedni, amiket más belga oviba járó gyerekek szüleitől is hallottam, tehát, ha nem is általánosak, de mindenképpen gyakoriak Belgiumban, illetve azokat, amik a legnagyobb meglepetést okozhatják nekünk magyaroknak.

• Óvoda=iskola, legalábbis a nagycsoport esetében. Itt ugyanis már írni és olvasni tanulnak a gyerekek.
• Nincsenek óvodai jelek. Előbb a fényképük, később a nevük alapján kell a gyerekeknek azonosítani a holmijukat.
• Délutáni alvás csak kiscsoportban van.
• Nincs váltócipő, még télen sem. Sőt mi több, még alvásnál sem veszik le a gyerekek a cipőjüket. (Sokáig én is azt hittem, hogy ez csak egy urban legend, de most már bizonyítékom is van rá. Lásd a bejegyzés végén.)
• A betegség fogalmát egész máshogy értelmezik. 38 fokos lázig mehet a gyerek óvodába, sőt akár gyógyszert is beadnak neki, ha a szülő megkéri őket.
• Énekelni, mondókázni csak ritkán szoktak. Ha az adott óvónő nem tud énekelni, akkor egyáltalán nem. (Nem elvárás az énektudás az óvónőképzőben.)
• Szinte alig van közös játék, pl. körjáték.
• Ezzel szemben rengeteg a kézműves és a készségfejlesztő program, de főleg individuálisan.
• Gyakran fogyasztanak édességet. A gumicukor például népszerű motiváló eszköz.
• WC után nem mosnak kezet. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a felnőttek sem. Legalábbis sokan nem, ami ezek után nem is olyan furcsa.) A WC-k higiéniája is erősen megkérdőjelezhető.
• A nagycsoportosokat három napos ottalvós táborozásra viszik (ötéves gyerekekről beszélünk!). Ez nem kötelező, de erősen ajánlott. Itt Belgiumban ezt egyfajta mérföldkőnek tekintik a gyerekek életében. A gyerekekkel max. 2-3 óvónő megy, szülők soha nem szoktak.
• Nincsenek évvesztesek. Minden gyerek abban az évben megy iskolába, amelyik évben betölti a hatot. Kész. Punktum.

Így összefoglalva elég sokkolónak tűnhet ez a lista, de én a magam részéről mindig úgy érzem egy kicsit, hogy ezeknek a dolgoknak a többsége inkább a szülőket zavarja mint a gyerekeket. Hol érdekel például egy ötévest, hogy milyen cipőben van egész nap? Annak meg még örül is, ha nem kell kezet mosnia. Arról nincsenek adataim, hogy vajon a higiénia alacsony színvonalának köszönhetően, illetve amiatt, hogy betegen is be lehet vinni a gyereket, több-e itt a fertőzés mint például Magyarországon. Dani tavaly csak két-három napot hiányzott az oviból, de persze ez erősen gyerekfüggő.

Magyarként Belgiumban persze nem ez az egyetlen lehetősége az embernek. Ott van például a magyar óvoda az Európai Iskolában, illetve a különböző magánovik (pl. Montessori, Acacia, International School). A magyar ovinak számos előnye lehet, viszont ott minden az éppen aktuálisan kiküldött óvónő személyétől függ. Aki pedig magánoviba akarja járatni a gyerekét, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A Montessori óvoda például 16890 eurót (!) kóstál egy évre.

Én személy szerint nagyon örülök, hogy Dani belga oviba járt. Ő minden nap örömmel ment, ami szerintem a legfontosabb egy szülő számára. Ha pedig valaki hosszú távon tervez Belgiumban maradni, akkor ez a legjobb módszer arra, hogy a gyereke jól megtanulja a nyelvet és igazán be tudjon illeszkedni.

Végül pedig álljon itt egy kis videó, ami Daniék ovijában készült, Egy nap az oviban címmel. Ebben láthatunk sok mindent abból, amit fent leírtam (pl. cipőben alvás), de szerintem az is kiderül belőle, hogy annyira talán mégsem különbözik egy belga óvoda egy magyartól. Végül is a gyerekek teszik az óvodát olyanná amilyen. Ők pedig a szívük mélyén azért mégiscsak ugyanolyanok, bármilyen nyelvet is beszélnek vagy bármilyen színű is a bőrük.

Dani a barátival. A képen látható gyerekek összesen öt nemzethez tartoznak és mindannyian egy óvodába  jártak vele.

Belgiumban nem (csak) játék az óvoda - II.

Több mint négy hónap (szégyellem is magam) telt el a belga ovikkal kapcsolatos bejegyzésem óta, a folytatás pedig annál is inkább időszerű, mivel időközben Dani elkezdte az általános iskolát, vagyis az ovis élményeket lassan elhalványítják az iskolás lét örömei és buktatói. Igyekszem ezekről is beszámolni majd, de egyelőre térjünk még vissza egy kicsit az oviba.

Belgiumban az oviban elsődleges cél a gyerekek önállóságra nevelése, minden más ennek van alárendelve. Ezt úgy oldják meg, hogy a mindennapi tevékenységeket szigorúan leszabályozzák. A gyerekeket a koruknak megfelelő komplex jelrendszer (rajzok, színek, nyilak, később feliratok) segíti az eligazodásban.  Középső csoportban például a saját fényképük alapján kell megtalálniuk a dolgaikat, ehhez később hozzájön a nevük, nagycsoportban pedig a név mellől leveszik a fényképeket, innentől ugyanis már jól kell ismerniük a saját nevüket. Óvodai jele nem is volt soha Daninak, szerintem az sem igazán elterjedt Belgiumban.

Szerintem ez a szabályozottság lehet az egyik oka annak, hogy magyar szülők gyakran 'ridegtartás' névvel illetik a belga óvodákat. Nem arról van szó, hogy az óvónők nem elég barátságosak vagy nem szeretik a gyerekeket, de tény, hogy a szabályok betartása mindennél fontosabb, és vannak olyan szabályok, amelyeknek az elvárása ésszerűtlennek tűnhet egy 3-5 éves gyerektől.
Az oviban a reggel azzal indul, hogy közösen megbeszélik, hogy milyen évszak/hónap/nap van, mik az aznapi tevékenységek, kinek van születésnapja, milyen ünnepek közelednek, milyen az idő, mi várható még a hét többi napján, stb. Szerintem ez nagyon jó dolog, mert a gyerek látja, hogy neki is van helye az őt körülvevő világban. 

Ezen a képen látszik a falon a naptárrendszer, aminek az áttekintésével a napjukat kezdik

Ezt követi a foglalkozás, rövid tízórai, megint foglalkozás, ebéd, nagyszünet és délután egy újabb foglalkozás. Hetente kétszer tornaóra, kéthetente egyszer pedig uszoda. Az óvónő habitusától függően pedig időről időre beiktatnak kirándulásokat, múzeum vagy színházlátogatásokat. (Középsőben például olyan óvónénije volt Daninak, aki minden hónapban szervezett a gyerekeknek valamilyen programot. Nem sokat teketóriázott, volt olyan például, hogy húsz négyéves gyerekeket metróval és busszal vitt el egy belvárosi múzeumba.)

Középsős terem Halloween díszben. A ketrecben két nyúl lakik :-)

Amikor azt mondom, hogy foglalkozások, akkor jórészt kézműves tevékenységekre gondolok. Az egyik legnagyobb különbség ugyanis a magyar óvodákhoz képest az, hogy szinte teljesen hiányzik az éneklés, mondókázás vagy éppen a körjátékok. A legtöbb óvónő nem is tud énekelni, nem elvárás az óvónőképzőben. Néha hallgatnak zenét, de igazából éneket egyet sem, mondókát talán kettőt-hármat tanult meg Dani az oviban.  

Ehelyett az individuálisabb tevékenységeket részesítik előnyben, amelyek során a gyerekeknek nyugodtan kell ülniük és csendben dolgozniuk. (Mindez már az iskolára készíti fel őket). Például rengeteget festenek, rajzolnak, színeznek, vágnak, ragasztanak, varrnak, sütnek, modelleznek, stb. Erre utaltam az előző bejegyzésben, amikor azt mondtam, hogy öt tubus ragasztót kellett bevinnünk egy tanévre. El is fogyott :-)

Válogatás Dani oviban készített alkotásaiból (bocsánat a képminőségért)

Mielőtt az iskolakezdésről is beszámolok majd, szeretnék még egy bejegyzést írni, amiben összeszedem a legmeglepőbb, legfurcsább, legviccesebb élményeinket, amiket az oviban eltöltött két év alatt átéltünk. Ígérem, nem kell négy hónapot várni rá :-)  

Belgiumban nem (csak) játék az óvoda - I.

Először is köszönöm Katinak, hogy meginvitált a blogjába azzal, hogy mondjam el a véleményemet a belga óvodákról.

Milyen is egy belga óvoda? Jobb-e mint egy magyar? Sokszor megkapom ezt a kérdést, és általában maradok a diplomatikus válasznál: más. Nagyon más.

Kisebbik fiam, Dani, két éve jár belga, bocsánat francophone, vagyis francia nyelvű, óvodába. Nem véletlen a pontosítás, egyszer maga az igazgatónő javított ki, amikor „lebelgáztam” az ovit. Úgy tűnik ugyanis, hogy Belgiumban nincs olyan, hogy belga ovi. Egy ovi lehet flamand vagy francia nyelvű, önkormányzati vagy a katolikus egyház által finanszírozott, nemzetközi, montessori, az európai iskolán belül működő nemzeti, vagy valami teljesen más. Én személy szerint nem látom át a rendszert, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk.

Dani ovija tehát egy francia nyelvű, önkormányzati finaszírozású intézmény Brüsszel határában, Auderghem-ben, egy expatok által igen közkedvelt városrészben. Ezt az igazgatónő is tudja, ami azt jelenti, hogy nyitottan állnak a nem francia anyanyelvű gyerekekhez, sőt még segítenek is nekik a nyelvi felzárkóztatásban. (Ez egyébként nem mindenhol van így.) A gyerekek összetétele tehát bőrszínt, vallási hovatartozást és nemzetiséget illetően is finoman szólva sokszínű.



A magyar gyerekek készülnek a „Ki honnan jött?” kiállításra 

Egy bölcsőde (crèche), egy óvoda (école maternelle) és egy alsó tagozat (école primaire) alkotja magát az ISKOLÁT, és ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami szerintem alapvetően meghatározza azt, hogy miben is különbözik egy belga ovi egy magyartól. A francia nyelvben ugyanis nincs önálló szó az ovira: az école vagyis iskola részének tekintik. A foglalkozásokat travail-nak, vagyis munkának hívják, az elkészült művek pedig a Mes travaux, vagyis munkáim feliratú mappában kapnak helyet.

Dani a mappájával

Az álláspont ugyanis az, és ezt tudományos kutatásokkal is alá tudják támasztani, hogy a 3-6 éves kor a legmeghatározóbb a gyerekek fejlődése szempontjából, ezért fontos, hogy ebben a korban minél több tudást elsajátítsanak, azaz tanuljanak, azaz dolgozzanak, ahogy ők mondják.

Meghatározó élmény volt számomra, amikor Dani nagycsoportos lett, és az év eleji szülői értekezleten a nagycsoportos óvónéni kritikával illette a középsős óvónénit, amiért az nem tanította meg a (négyéves!) gyerekeknek leírni a nevüket folyóírással. A belga szülők elhűlve ingatták a fejüket, miszerint ez tényleg tarthatatlan. De sebaj, az óvónéni hamar orvosolta a helyzetet, főleg mivel az első osztályba lépés egyik feltétele, hogy a gyerek folyóírással le tudja írni a nevét.

Dani első próbálkozásai az írással

Hogy az írást miért kockás papíron tanítják, az rejtély számomra, de ez tehát a bizonyíték arra, hogy Dani öt és fél évesen készen áll az első osztályra. És, igen, ez ismét egy olyan pont, ami furcsa lehet nekünk magyaroknak, hiszen míg Magyarországon igyekeznek minél jobban kitolni az iskolakezdést, addig Belgiumban ismeretlen az a fogalom az évvesztesség, és, hacsak nincs valami nagyon-nagyon nyomós ellenérv, akkor minden gyerek abban az évben kezdi az iskolát, amelyik évben betölti a hatodik életévét. Akkor is, ha Danihoz hasonlóan, ez csak az év végén következik be.

A poszt megírása közben rádöbbentem, hogy sok mondanivalóm van még a témáról, ezért tekintsétek ezt bevezetésnek. További részletekkel, úgymint, hogy szabad-e kezet mosni WC után, lehet-e reggelire gumicukrot enni, illetve hány tubus ragasztót használ el egy átlagos óvodás egy év alatt, hamarosan jelentkezem!

(A válasz egyébként nem, igen és öt (nagy!) tubus.)