2015. május 8., péntek

Spárga flamand módra - avagy itt a spárgaszezon!




Szezon van: itt a spárga! Tele van vele az összes bolt, a piac, van fehér, zöld és vad is belőle.
Otthon sosem készítettem spárgát, pedig zöld spárga van a kertünkben. De amint kidugta a fejét egy-egy síp, azonnal megettük nyersen-ha teljesen friss a spárga, úgy a legjobb.
Friss spárgát nehéz szerezni. Az Abattoir-on van két őstermelő flamand hölgy, akik többek között spárgát is termelnek. Többféle méretben van , meglehetősen borsos áron adják, de ennek ellenére pillanatok alatt elkapkodják a vevők. A spárga ugyanis nagyon hamar fás lesz és akkor már kevéssé élvezhető. A zöldspárga egy kicsit jobb ebből a szempontból, de a fehérnél van, hogy több, mint a fele "megy a levesbe" (szó szerint). Ennek ellenére boltban is érdemes venni, múlt héten pl. akciósan adták a Lidl-ben és kiváló minőségű volt.
 A piacon vettem egy fél kg-os csomag fehér spárgát és egy csomag zöldet. A fehér spárgát flamand módra készítettem el (ha már Belgiumban vagyunk), a zöldből spárgás tészta lett. A maradék, fás részeket 10 percig főztem sós vízben, turmixoltam 5 percig, utána pedig teaszűrőn átszűrtem. Ebből spárgakrémleves lesz holnap.
A spárga megtisztítása nem bonyolult dolog. Meg kell hajlítani, ott törik el, ahol a fás. alsó rész és a friss, felső rész találkozik. A fás részt is élvezhetővé lehet tenni, ha meghámozzuk, de én inkább a levesre szavazok.
A fehér spárgát Chili és Vanília receptje alapján készítettem el, érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon finom.

Hozzávalók:
500 gramm spárga
4 tojás
5 dkg vaj
fél csomag petrezselyem
1 citrom leve és lereszelt héja
só, bors, szerecsendió
olívaolaj
A spárgát megtisztítjuk. Olívaolajjal kikent tepsiben 180 fokon addig sütjük, ameddig aranybarna színt nem kap.
Közben a tojásokat félkeményre főzzük, kicsit folynia kell a sárgájának. (lobogva forró vízben főzöm, 6 perc kellett az L-es méretű tojásnak.)  Összeaprítjuk a meghámozott tojásokat, összekeverjük az olvasztott vajjal, a citromlével és az apróra vágott petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele egy kis szerecsendiót és citromhéjat. A spárgát meglocsoljuk egy kis olvasztott vajjal majd ráhalmozzuk a tojásos keveréket.

2015. április 16., csütörtök

L az autón, avagy szerezzünk jogosítványt Belgiumban



Kevés bizarrabb élmény van annál, amikor az embert a lánya fuvarozza. Friss jogosítvánnyal. Friss belga ideiglenes jogosítvánnyal.

Itt ugyanis ilyen is van. Először is elmegy az ember az autósiskolába és kifizet 20 órát. Gyorsan levezeti és ha úgy ítélik meg, hogy fog ez menni, elmegy KRESZ-vizsgára. Ha ez is megvan, akkor irány az önkormányzat és kap egy ideiglenes jogosítványt, amely kizárólag Belgium területén érvényes 18 hónapig  a következő feltételekkel:



-egyedül vezethet vagy legfeljebb két olyan személyt vihet, akinek legalább 8 éve van B kategóriás
jogosítványa.
- pénteken, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon nem vezethet este 10 óra és másnap reggel hajnali 6 óra között
- ha kétszer megbukik a gyakorlati vizsgán, akkor újabb 6 órát kell vennie, mielőtt nekifutna harmadszor is.

Az igazi gyakorlati vizsgára leghamarabb 3 hónap ideiglenes jogosítvánnyal történő gyakorlás után lehet jelentkezni. Addig ki kell ragasztani a nagy L (az angol learner-tanuló rövidítése) betűt az autóra,  amit az önkormányzat ad az ideiglenes jogosítvánnyal együtt. ( van aki szerint a L= Le Belge...)
A mienkhez képest nem túl szigorú a rendszer, Sőt. Létezik 36 hónapig érvényes, ideiglenes jogosítvány, feltétele a betöltött 17. életév. Ehhez mindössze 6 gyakorlati órát kell venni,, cserébe viszont mindig kell egy kísérő, úgynevezett guide, tehát egyedül nem vezethet. A guide belga lakcímmel rendelkező személy, akinek legalább 8 éve van jogosítványa. Ez igazi low budget megoldás.

Voltak ennél szebb idők is. Az 1960-as évekig betöltötte az ember a 18, életévét, bement az önkormányzatba, aztán kapott egy jogosítványt. Ennyi. Jogosítványt nem nagyon szokás visszavonni, 90 év felett is vígan vezetnek.

Így aztán érthető, hogy nem csinálnak problémát egy kis koccanásból és virágzik a biztosítási piac.

A Nyuszi háza a Forest-ben 2. Húsvéti design.




Ugyan 2 hete elmúlt a húsvét, Nyuszinál még mindig tart. 

Több, mint 100 tojást számoltam meg:




És ügyel az apró részletekre:





A jobb tojáshozam érdekében még egy kendermagos:



A kiállítás nyárig megtekinthető...

2014. december 21., vasárnap

Egy igazi kuriózum : A Nyuszi háza a Forest-ban



A kisebbik fiam még kismotoron közlekedett, amikor a Forest-ba költöztünk.  Ismerkedtünk a környékkel, természetesen mindig ő ment elől, én meg nem túl nagy lelkesedéssel futottam utána. De mindig sikerült néhány perc pihenőt tartanom a Nyuszi házánál, ahol menetrendszerűen megálltunk.
Nem tudtam, ki lakik valójában a házban, de a ház kertjében elhelyezett több tucat tojás, nyúl, csibe és harang láttán adta magát a válasz: itt csakis a Nyuszi lakhat. 
Nyuszi minden ünnepen nagy gonddal díszíti a házát, olyannyira, hogy gyakori a fékcsikorgás a kapuja előtt. Még a felnőtteket is lenyűgözi Nyuszi design-ja. Giccs a köbön, de van látnivaló, azt meg kell hagyni. Ez a Halloween-re készített kompozíció:





Közelről:







Ez pedig az első képen látható idei karácsonyi dekoráció egyik részlete ( néhány megmaradt tökkel Halloween-ről)



Szellemmikulás az ablakban:




Pár napja láttam végre Nyuszit. Kedves, őszhajú öregasszony. Mint a mesében....
Már alig várom a farsangot, nagyon látványos az is.
Nyuszi háza az Avenue Kersbeek-en tekinthető meg, pontos címet nem adnék meg. Eltéveszthetetlen.

2014. december 6., szombat

Advent 2014 -kreatív ötletek



Tudom, ez már a 2.hete, de jobb későn, mint soha. Úgyhogy néhány ötlet következik - brüsszeli alapanyagokkal.

Adventi koszorú

Az idei koszorú - mindjárt kettő is- potpourriból készült Juditu ötlete alapján. Idén otthonról hoztam egy szalmakoszorút, de kartonpapírból is meg lehet csinálni. Körberajzolunk egy nagy lapostányért, a közepe pedig egy kistányér lesz és erre ragasztjuk először a nagyobb, majd a kisebb darabokat, végül a szirmokat. Potpurrit az Aldiban vettem, ezen a héten akciós, 2,49 euroért kapható egy zacskóval. Csináltam egy fehér, vanília illatút falidísznek, (fent látható), ez pedig az adventi koszorúnk, fenyőillattal:




Egy zacskó elég volt egy koszorúhoz, ragasztópisztollyal nagyon hamar elkészült.


Ablakdísz

Idén megint a tavalyi mintára, kivágott csipke-papírterítőkkel dolgoztam, amit hóspray-vel fújtam körbe. Különleges mintákat a net-ről töltöttem le, Star Wars szereplőkkel, úgyhogy van Chewbacca, Leia hercegnő, R2-D2, meg még ami sikerül, mert elég nehéz kivágni őket. Aki rászánja magát, itt vannak a szabásminták, de érdemes rákattintani Anthony Herrera 2013-as és 2014-es Star Wars-os terveire is.




Papírdekorációk



Szentgyörgyi Kata blogján  van egy jó leírás az origami csillagkészítésről. Papír hozzá (16cm x 16cm-es, 125 lap, többféle szín van egy zacskóban), papier á plier néven a Wibra-ban kapható 0,79 euroért. Ugyanott van ilyen papír is, amiből ezt a kéznyom-papírkoszorút lehet megcsinálni, amit a Kifli és levendula blogon lehet megtalálni.



Délután kint voltunk a Grand Place-on, ahol áll már az idei karácsonyfa, amit idén a lettek díszítettek fel. ( A fán jó néhány Riga feliratot helyeztek el. 2015 első félévében Lettország veszi át az EU elnökségét Olaszországtól).





Van betlehemi jászol, élő állatokkal, a rács mögött a szent családdal és a három királyokkal.




És persze, rengeteg vásárló, hiszen a családok egy részénél ma van a fenyőállítás és az ajándékozás is.


2014. november 21., péntek

Autómentes nap Brüsszel, 2015. szeptember 20. - Fontos információk és érdekességek


Brüsszel már egy hete "autómentes" lázban ég. Próbálják a figyelmet ráirányítani a "covoiturage"-ra ('kovoátürázs'), azaz a közös autóhasználatra. Egyszer kíváncsiságból megszámoltam a Bois de Cambre-ban (nagy az átmenő forgalom ezen a helyen)  40 autóból 24-ben magányos vezető ült, úgyhogy ez tényleg fontos ügy.
Ma az egyik alagútban a következő feliratra lettem figyelmes: a Rogier csak 1 perc innen... biciklivel.
Autóval 10 volt...  Számos érv szól a bicikli mellett, én tudok egyet ellene is, de nem akarok "ünneprontó" lenni.
Brüsszelben tényleg nagyon komolyan veszik az autómentes napot : fél 10-től este 7-ig "lélek az ajtón se be, se ki", vagyis autót nem használhat senki, csak az egészségügyiek, rendőrök, taxisok, a média  illetve azok, akik a commune-től erre nyomós okból kifolyólag engedélyt kérnek. Ők mehetnek, de maximum 30 km/ órás sebességgel. A tömegközlekedés működik, a vonatok mennek, a Ring nyitva van, tehát ha valaki ügyes, akkor eljuthat akár a reptérre is. Azért autóval mindenképpen érjük el a Ring felhajtóit fél 10 előtt, mert könyörtelenül lezárják őket.
És most néhány érdekes tudnivaló és program:
Ha elromlik a biciklid, hívhatod   a 0800/25260-s telefonszámot (ingyenes zöldszám) és 
a Sylcoat kerépjárjavítócsapata 15 perc alatt a helyszínre ér és megjavítja a kerékpárodat. (ingyen).
A Porte de Namur-nél alagútparti lesz, ahol DJ-k adnak partit a biciklistáknak és a deszkásoknak.
A Grand Place-on  Folklorissimo, rengeteg előadással
A térre olyan érdekes "rendek" települnek ki, mint a Confrérie des Compagnons du Witloof d'Evere . A wit-loof, azaz a "fehér lomb" nem másra utal, mint a cikóriára (franciául chicon), ami Evere egyik büszkesége. A rend tagjai megalkották Kieté-t, az óriást, (3, 80 cm) Krooske-t (3,72 cm)  a feleségét és Lommeke-t  a gyereküket. Utóbbi már kamaszkorban lehet, mert magasságban beérte az anyját. (Fejben el is hagyta. Apját is.)


Valószínűleg ők hárman is tiszteletüket teszik.

A cikóriánál valószínűleg nagyobb sikert aratnak majd a brüsszeli gofri testvériség képviselői, a
De Confrérie de Brusselse Waffel.


brüsszeli goffri véletlenül sem keverendő össze a liege-i goffrival, utóbbi ugyanis gyöngycukrot tartalmaz, aminek a brüsszeliben nyoma sincs. Azért azt hozzáteszem, hogy a Grand Place környékén főleg liege-i goffrit árulnak .  Egyébként a flamand meleg goffri is finom, hogy tovább keverjük a ..tésztát. (a receptek a gofri nevére kattintva megtalálhatók a linken)
Kint lesz a Le Théatre Royal de Toone, amiről a bábszínházas kocsma kapcsán itt írtam.

Mi is rendszeresen "kibiciklizünk". A Kicsi eleinte még a legendás magyar műanyagmotorral jött, aztán pedálnélküli biciklivel, majd ezzel a járművel egész a Grand Place-ig eltekert velünk.


Pár éve nekünk is sikerült emlékezetes előadást összehozni a fent említett helyszínen. Kivonultunk a térre, majd az egyik sarkon letettük a 4 biciklit és egy óriási lakattal nagy nehezen összelakatoltuk őket.   Sétálgattunk, nézelődtünk, aztán vissza. Lakatkulcs sehol. Miután áttúrtuk az összes zsebünket, irány vissza a Grand Place. Milliméterről milliméterre átvizslattuk a teret a kulcsért. Hiába. Miután a leglopásbiztosabb lakatot sikerült megvenni a Decathlonban, ipari lemezvágó olló nélkül esélyünk sem volt a leszedésére. Hosszas tanakodás után a közeli rendőrség mellett döntöttünk, mondván nekik biztos van ilyen alkalmatosságuk. 
Szerencsére volt is, ki is vonultak és meg is kezdték a lakat lenyiszatolását. Menetközben az egyiküknek viszont eszébe jutott: mi van, ha mi rendőri segédlettel akarjuk ezeket a bicikliket ellopni? Bizonyítsuk be, hogy ezek a mieink! 
Addigra kisebb tömeg verődött körénk meg a rendőrök köré.  Minden szem ránk szegeződött, persze, hirtelen nem jutott eszünkbe semmi. Aztán végre heuréka- induláskor csináltunk egy fényképet, amit meg tudtunk mutatni a telefonon.
Így aztán negyedóra "vagdalkozás" után visszakaptuk a bicikliket. Amint ki-ki elvette a magáét, egyszercsak leesett a földre valahonnan.... a kulcs. Azóta számzáras lakatunk van.

A kórházak sürgősségi osztályain teltház van, ugyanis a "kocabiciklisek" sok balesetet okoznak és szenvednek maguk is. A gyerekek meg a nagy szabadságnak köszönhetően persze kipróbálják egykézzel, kormányra tett lábbal, ugratva.... a történet vége sejthető.


Ami különösen kellemetlen, hogy ugyan a mentők dolgoznak, de a könnyebb esetekhez nem jönnek ki és ilyenkor derül ki, hogy milyen nehéz autó nélkül bevágtatni az ügyeletre. Nem beszélve arról, hogy a gazdátlan biciklit ki viszi haza. Tapasztalat...

SISAKOT mindenkinek és jó szórakozást!

2014. október 13., hétfő

Hús, hús, hús... - 1. Viande de porc, avagy "sertéskalauz" franciául




Időbe telt, amíg kezdő háziasszony koromban megtanultam, hogy milyen húst vegyek a pörkölthöz vagy a rántott húshoz. Brüsszelben aztán újrakezdhettem az egészet, itt ugyanis máshogyan bontják a sertést és a marhát. ( mint ahogy máshogy bontják Franciaországban és Németországban is, úgyhogy aki onnan hozna húst, megint előkaphatja a szótárt) A Carrefour-ban van egy kis rajzos ismertető a húsokon: sütni, főzni vagy grillezni lehet az adott húsdarabot és azt is megadják, mennyi ideig tartson a művelet. (utóbbit ne vegyük túl komolyan, nem egyértelmű, hogy oldalanként értik, a főzési idő mekkora húsdarabra vonatkozik stb.)

Úgyhogy most egy kalauz következik, miből mit süthetünk-főzhetünk néhány receptajánlattal

Kezdjük a belsőségekkel (elöljáróktól eltekintek):

Foie -máj (hirtelen sütve, rántva, resztelt máj,májpástétom)

Rognon - vese (jól meg kell tisztítani, a fehér hártyákat levágni és kiáztatni, vesevelő)

Queue- farok (kocsonya)

Cervelle-agyvelő (rántva, vesevelő)

Pied -sertésláb (körömpörkölt, kocsonya)

Oreilles- fül (kocsonya)

Langue -nyelv (megfőzve, mártásokkal)

Ha valaki szereti a belsőségeket, annak ajánlom Stéphane Raynaud: Le livre de la tripe című szakácskönyvét.

Tőkehúsok

Jambon - sertéscomb - nem egészen olyan, mint otthon. Nagyon száraz, úgyhogy sokszor zsírszalonnával körbetekerve árulják. Mindenképpen lassan kell párolni és valamilyen szósszal tálalni. Elvileg ragulevesnek is jó, de ahhoz inkább a lapockát ajánlom.

Épaule - lapocka- ezt elsősorban a piacon lehet venni, bőrös-csontos formában nagyon olcsón. Kiváló pörköltnek, tárkonyos ragulevesnek, nyírségi gombóc levesnek.

Carbonnade de porc - ez kockára darabolt hús, pörköltnek vagy ragulevesnek jó, de le is darálhatjuk

Jambonneau - csülök - ez általában sovány, kicsi első csülköt takar. Ha csülköt szeretnénk sütni mondjuk pékné módra vagy csülökpörköltet főzni, akkor nagyobb, húsos hátsó csülök kell. Az Abattoir-on mindig van, 3-4 euro kg-ja.

Spiringue: - tarja- ezt szeletben árulják: jó grillezni, cigánypecsenyének, brassói aprópecsenyének.  Néha a rántott húst is megkockáztatom belőle, ha nem nagyon zsíros. Magánvéleményem: az otthoni finomabb, jobban át van szőve zsírszövettel.




Lardons - császárhús- egyben vagy szeletben kapható,grillezve, egyben sütve, serpenyőben sütve

Ribs- oldalas - elősütés vagy előfőzés után lehet grillezni vagy megpirítani, különben kemény marad

Carré de porc - hosszúkaraj - egyben sütve, vagy szeletben valamilyen mártással

Sauté de porc - nem tudom pontosan,micsoda, de egy zsírtalan,ennek ellenére nem túl száraz, vastagabb hússzelet. Lapockára tippelek. Ez is jó ragukhoz, illetve kínai ételekhez szoktam csíkokra vágva használni

Mignon de porc - rövidkaraj -szeletben sütve (1-2 perc oldalanként,mert különben kemény lesz, néha minute steak-ként árulják)

Filet de mignon - szűzérme- nem túl vékony szeletekre vágva hirtelen sütve, vagy egészben sütve, baconnal körbetekerve. Nagyon sokszor kínálják akciósan 9 euro/kg áron. Le kell hártyázni, igazi ínyencfalat.

Ardennes-i filet de mignon: ez egy gyengén füstölt szűzpecsenye, nagyon finom. Létezik ugyanez combból,karajból is, a Carrefour-ban és a Lidl-ben is láttam már. Nem túl drága- szeletben vagy egyben sütve is kiváló.

Dagadó - ez, ami nincs.(vagy csak én nem találtam még meg) Sajnos,valószínűleg ledarálják és megy a pástétomokba. 

Ha szeretjük a disznóhúst,akkor szívből ajánlom Stéphane Reynaud: Cochon et fils című könyvét 2006-ban, ami megnyerte a Francia Gasztronómia Nagydíját. Rengeteg szakácskönyvem van, de ez az egyik legkedvesebb. Falusi hentesek fotóival illusztrálták, az ételek nem drágák, mégis különlegesek. Itt egy recept ízelítőnek hűvösebb napokra, a szalonnás ételek közül: Zellercapuccino baconchips-szel. Csak a neve bonyolult...