Pókember-torta és néhány tipp születésnapi zsúrhoz

Belgiumban, ahogy otthon is, két választási lehetősége van a szülőnek, ha születésnapi zsúrt szeretne a gyereknek: játszóház vagy otthon.

A játszóház drágább, de kényelmesebb megoldás. Fizetni kell a belépőjegyet a gyerekeknek, italt, tányért, néhol tortát is ők biztosítanak. Az ital rendszerint grenadin-szörp (ez elvileg piros gyümölcsökből készül, de arra érzékeny szülők nyilván a hajukat tépnék, ha bevizsgáltatnák), a torta sem csúcsminőség, de a gyerekeket úgysem ez érdekli. Ha van animátor, akkor jobb a helyzet, ha nincs akkor gyakorlatilag a gyertya elfújása idején vannak együtt, ettől eltekintve pedig fel-alá rohangálnak 200 másik ott tivornyázó gyerek között. Ehhez persze kellenek a szülők is, akik árgus tekintettel figyelik a gyerekeket, nehogy eltűnjenek.

Voltunk olyan játszóházban, ahol a gyerekek felmásztak egy kötélen az emeletre, ahová a szülők nem mehettek fel és utána kamerákon lehetett követni a mozgásukat. Már ha éppen arra jártak. Ha nem, akkor csak a malmozás maradt, hogy a gyerek mikor unja el végre és mászik le újra közénk...

Egy olyan játszóházat ismerek, ahol már többször jártunk, viszonylag új és színvonalas játékok vannak. (a Stardust a Forest National mellett) Biztonsági kapu is van, így esélytelen, hogy a kisgyerek egyszerűen kisétáljon.

Ha tavaszi vagy nyári gyerekünk van, akkor ki lehet menni a Bois de Rêves-be, ahol grillsütőt lehet bérelni. Amíg a gyerekek játszanak vagy strandolnak, a szülők megsüthetik az ebédet.

Szóba jöhet még a kisvasút, ahol a vonatozáson túl elég nagy a füves tér a szaladgáláshoz vagy a focihoz. A körülmények elég "egyszerűek", de ha az ételt-italt mi visszük, ez is érdekes lehet.

Kisebbik fiam februárban született, úgyhogy a szabadtéri lehetőségek a farkasordító hideg miatt kiesnek. Így mi itthon tartjuk a zsúrt. Sok gyerek jön és a  szülők is, mert amíg a gyerekek játszanak, mi addig a konyhában beszélgetünk.

Minden évben a torta a sarkalatos pont. Egyrészt nagy torta kell, másrészt olyan, amit lehetőleg sok gyerek szeret. Klasszikus magyar típusú, piskóta alapú vajkrémes tortát itt nem lehet beszerezni, a patisserie-ben vásárolható tortákat pedig nem eszik meg.

Az ünnepelt 2 éve Verdás tortát szeretett volna, ilyet csak a Carrefour-ban (helyi szupermarket) lehetett venni. Bűn rossz csokoládétorta volt, a tetején két dimenziós ehető papírból készül McQueen képpel, gyakorlatilag hozzá se nyúltak a gyerekek. A következő évben megint "verdáztunk", az erről szóló viszontagságos kalandjaink itt olvashatóak. Tavaly kamiontorta kellett, ez finom lett, de rettenetesen csúnya...

Idén elég határozottan elkötelezte magát a Pókember mellett. Kész torta esélytelen volt, úgyhogy elkezdtem vadászni marcipán pókemberre vagy ehető papírra. Az anderlecht-i Corában van egy cukrászkellék bolt, ahol sokféle érdekes dolgot be lehet szerezni, de ezeket nem.... Úgyhogy beláttam, ebből megint fondant lesz, amit nem túl bonyolult megcsinálni, színezni viszont nagyon. A festékek borsos árát látva már feladtam az egészet, amikor ugyanott, a Casa-ban ( ez egy lakberendezési-konyhafelszerelési bolt, sok helyen van Brüsszelben, pl. a City 2-ben a Rue Neuve-ön), találtam előre színezett fondant-okat a szivárvány minden színében. 1,99 euro egy csomag -a mi tortánkhoz egy kék,  egy piros, és egy fekete kellett. Ezeket gyurmaként lehet használni. Szobahőmérsékleten kell tárolni, kicsi vajjal lehet puhítani és akkor könnyen gyúrható. Ha nyújtani akarjuk a torta bevonásához, akkor liszt helyett porcukrot használjunk, hogy ne ragadjon. A porcukor miatt fehér lesz, de vizes ecsettel simán letisztíthatjuk.

Nekünk fehér fondant is kellett a Pókember szeméhez, ebből én gyúrtam egy kis adagot az alábbi recept szerint.

A torta hagyományos piskótatorta (4 lapos, csokoládékrémmel ( receptek itt). A díszítést a lányom csinálta a következőképpen: Kinyújtotta a kék fondantot és bevonta vele a tégla alakú, A4 papírnál kicsit szélesebb tortát. A Pókember arcképét a net-en találta és kinyomtatta egy A4-es papírra. A kivágott sablont ráhelyezte a kinyújtott piros fondantra, kivágta, majd egy tűvel átpöttyözte a vonalak (pókhálók) helyét. A fejet vajjal felragasztotta a kék alapra. A fekete fondantból vékony csíkokat vágott ki majd vajjal ráragasztotta a megfelelő helyekre. A szemet fehér fondantból vágta ki, ugyancsak a szabásminta alapján.

Azt le se írom, mennyi időt vett igénybe, de a kicsi annyira örült neki, hogy megérte....

Étteremajánló: Viva M'Boma (Bruxelles, Rue de Flandre 17.)

A Viva M'Boma kicsi, családias étterem a Place Saint-Catherine közelében. Az étterem neve, az "éljen a nagymama" arra utal, hogy kiadós, házias kosztban lesz részünk. És nem is csalódunk.  Főleg húsételek szerepelnek az étlapon, azok közül is a belsőségek kapnak kitüntetett szerepet. Borjúmáj, borjúmirigy, vese, báránynyelv van itt minden, mi szem-szájnak ingere, csak szeretni kell. Amennyire megfigyeltem a betérőket, akik Valentin-nap lévén párban voltak, a nők bizonyultak bátrabbnak és a férfiak maradtak inkább a tradicionális steaknél vagy a velőscsontos pot au feu-nél.

Előételnek férjem házi  "tête pressée"-t választott, ez nem más, mint rakott sertésfej. Nem túl zsíros, rengeteg hússal készült- Házi majonézzel és apró savanyú uborkákkal hozták.

Én báránynyelvet kértem zöld mártással, ami leginkább egy pesto-ra emlékeztett. Annyira finom volt, hogy pénteken megpróbáltam venni az Abattoir-on, de csak egy helyen árultak- fejjel együtt, amiből dermedten nézett rám a birka szeme, úgyhogy egyelőre feladtam....

Főételnek borjúmirigy-borjúvese ragut (rognonnade de ris de veau) ettem, ez is kiváló volt.

Férjem, aki nem túlságosan nagy kedvelője a belsőségeknek az americain mellett döntött. Ezt szerintem nem darált marhából csinálták, hanem ahogy a nagykönyvben megvan írva, késsel aprították össze a húst (az américain egy közkedvelt belga étel, amely leginkább a tatárbifsztekre emlékeztet, csak más a fűszerezése és kicsit lágyabb az íze). Köretnek hasábburgonyát hoztak, de meg lehet kóstolni a stoemp-et is, ami egy zöldséggel dúsított krumplipüré.
A kiszolgálás kifogástalan volt, gyors, készséges. Ami érdekes, hogy a felszolgálók nem pincérruhában vannak, hanem farmerben, ingben. Olyan az egész, mintha egy baráti vacsorára mentünk volna, ennek megfelelően oldott a hangulat is.

Desszertet nem ettünk, de a szomszéd asztaloknál felszolgált édességek jól néztek ki és nem csak a szokásos választék van (mousse au chocolat és társai). Az itallapon olyan kuriózumok is akadnak, mint a chartreuse.

Összességében nagyon jónak találtuk az éttermet: az árak középkategóriásak (12-19 euro között egy főétel), az adagok bőségesek. Parkolni nagyon nehéz, de ez általában igaz a Place Saint Catherine környékére. Az étterem közelében van egy parkolóház, itt meglehetősen borsos árért (óránként 2,90 euro) le lehet tenni az autót.

Vélemények az étteremről a Tripadvisoron itt.

"Magyar" kenyér Limara receptje alapján belga alapanyagokból

Egy másik bejegyzésen dolgozom, amelyiknek a "hogyan főzzünk magyarul Brüsszelben" a témája és épp a mák-problémát akartam körbejárni, amikor a közeli Carrefour-ban (ami nekem továbbra is GB marad) felfedeztem a mákot. A liszteknél, sütéshez használatos alapanyagoknál keresni, 250 g-os kiszerelésben, Carrefour márkajelzéses zacskóban. Van itt most minden, ami eddig nem volt: tönkölyliszt (épautre), rozsliszt   (seigle), zabkorpa (avoine), hajdinaliszt (sarrasin). Szórhatunk a kenyér vagy zsemle tetejére mákot, napraforgómagot, tökmagot, lenmagot, szezámot- ami csak eszünkbe jut. Nem mondom, hogy olcsók, de legalább nem kell otthonról hozni. 

Úgyhogy döntöttem: kenyeret sütök. Első felindulásomban rozslisztet vettem ( a tönköly még jobb lett volna, még nem tudtam, hogy az épautre mit jelent) és kerestem jobb minőségű kenyérlisztet-az viszont nincs... Úgyhogy kénytelen-kelletlen egy fehér kenyerekhez való lisztkeverék mellett döntöttem. (de ismerek egy patisserie-t hozzánk közel, ahol többféle kenyérlisztet is árulnak, legközelebb felderítem)

A friss élesztőt (levure fraiche) a Carrefour-ban a kész sütemények, torták mellett kell keresni a hűtőpultban (a képen a kicsi kék-sárga kocka). A sót csak azért fényképeztem le, mert tapasztalataim szerint az itteni sók kevésbé sósak, mint az otthoniak-kicsit több kell, mint amit a recept előír. 

Kenyér ügyben nekem Limara a mérvadó, az ő egyik legkedveltebb receptjét vettem elő. Este nekiálltam öregtésztát gyártani: ehhez sima finomlisztet használtam. Kb. 5 percet vett igénybe, igaz, van kenyérsütőgépem, amit dagasztásra használok. 

Az öregtészta reggel 9-ig pihent a konyhapulton, utána nekiláttam a kenyér dagasztásnak.

100 gramm rozslisztet használtam, a többi 400 gramm-ot a lisztkeverékből tettem hozzá. Mindkettőt átszitáltam (egy kis szűrőn, mert nincs szitám....), ezt a műveletet nem szabad kihagyni.A kenyérsütőgép üstjébe először az olajat és a vizet tettem bele (nekem 2,9dl kellett) és belemorzsoltam az élesztőt. Utána beleöntöttem a lisztet, majd kivettem 200 grammot az öregtésztából és azt is hozzáadtam. 4 percig hagytam a gépet dolgozni, ezután tettem hozzá a két csapott teáskanál sót. (ha így csináljuk, nem lesz sós a kenyér-akár Nutellát is kenhetünk rá).Miután a gép befejezte a dagasztást, mindenben Limara receptje alapján jártam el.

Az első kelés után megformáztam a veknit, majd betettem a kacsasütőmbe, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral ( utóbbit a Zeman-ban lehet a legolcsóbban venni).

40 perc múlva bekapcsoltam a sütőt és a legmagasabb hőfokra állítottam (más kérdés, hogy nálam csak ez az egy hőmérséklet van ..)

20 perc múlva (ennyi kell a sütő bemelegedéséhez) egy frissen köszörült késsel (pengével is lehet) három helyen bevágtam a tetejét. A kacsasütő tetejét belülről bespricceltem vízzel, majd az edényt lefedve betettem a sütőbe.

Addig sütöttem, amíg a teteje szépen megbarnult és utána még 5 percig fedő nélkül. Amikor kivettem, azonnal bespricceltem kevés vízzel.

Melegen nem engedtem megvágni, de langyosan már igen. 1 óra múlva mindössze egy sercli maradt a kacsasütőben. Elvileg ha ott tároljuk, másnap is puha marad (na).

Karneválok Belgiumban - avagy A nagy vérnarancsháború

Belgiumban  a karnevál nagy hagyománynak örvend, elsősorban a wallon területeken.
Malmédy az Ardennekben fekszik és farsang idején a város apraja-nagyja az egészen kicsi gyerekektől a matrónákig jelmezbe öltözik és részt vesz a felvonuláson. Nagyon régi tradíció ez, az első feljegyzések 1459-ből származnak a karneválról. A jelmezesek rendekbe tömörülnek-mindegyiknek jelentése van és valamilyen "furfangja", amely a nézők "bosszantását" szolgálja.

A felvonulást a Long né-k (Hosszú orrúak) nyitják.

Később innen-onnan előbukkanva ütik bele az orrukat a szó szoros értelmében mindenbe. A Le long ramon-ok (Hosszú seprűjűek) 3m hosszú seprűjűkkel "lefejezik" a kicsit magasabbra nőtt nézőket, a Les Longues-bresses-ek (hosszú kezűek) pótkezükkel kapják le a kalapokat. Mindannyian bohócruhába öltöznek, akárcsak a pierrot-k, akik fekete-fehér ruhájukban vérnaranccsal és dióval hajigálják a tömeget. A pierrot-ok ruhája városonként változhat, Spa-ban például a pierrot-rend tagjai piros ruhába és óriási fehér gallérba öltöznek. A rendbe egyébként nehéz bekerülni, csak meghatározott számú tagja lehet.



Az afrikaiakat szimbolizáló Sauvage-ok, egy jókora szőrbunkóval húznak a fejünkre, ha nem vagyunk elég éberek, a Le Boldji-k (pékek) pedig óriási péklapáttal veszik kezelésbe a hátsó felünket. Emellett felvonulnak a város iparosai-fodrászok, kertészek, boltosok-de az ő jelmezeik évről évre változnak. A hangulat nagyon vidám, fogy a sör és Malmédy híres mandulás töltött habcsókja, a baiser (ennek egy külön posztot szánok).Érdekes, hogy a vallon nyelv megőrzése érdekében a francia mellett ezen a nyelven is ki van írva minden.

Malmédy-ben 2013-ban február 10-én fél 2-kor kezdődik a nagy cortège, azaz a jelmezesek felvonulása.

Célszerű  a parkolás miatt legalább fél órával előbb a városba érkezni és nagyon melegen felöltözni, mert hosszas álldogálásra számíthatunk. Forralt bort mindenhol árulnak, úgyhogy megfagyni nem lehet. A gyerekeknek feltétlenül vigyünk egy kis kosarat vagy szatyrot, mert a narancson kívül rengeteg cukrot dobálnak a felvonulók. A sapkát még a kicsi gyerekekről is leveszik, időnként a tömegből "rabolnak" túszokat, úgyhogy nem árt résen lenni.

A híresebb karnevált Binche (ejtsd:bens) rendezi, ez 2003 óta a világörökség része lett. Két éve néztük meg először, mardi gras-n (húshagyó kedden), ugyanis az évnek ezen ez egyetlen napján vonulnak ki a híres"gilles"-ek (ejtsd:zsill).  A továbbiakban az akkori helyszíni beszámoló következik, miheztartás végett...

"A gilles-ek jellegzetes jelmezeikben-amelyek nagyon bonyolult kézimunkával készülnek-1,50m magas strucctollból készült fejdíszben vonulnak végig a városon.

A képen látható púpjukat, illetve hasukat szalmával tömik ki.

A nagy napon már hajnali 4-kor elkezdik az öltözködést, majd bevonulnak a helyi vendéglőkbe és tradicionálisan pezsgővel és osztrigával indítják a napot (most már a füstölt lazacot is engedélyezik az osztriga helyett...) Ezután kezdődik a cortes (felvonulás) ahová három csoport kíséri el őket. Velük mennek a paysan-ok (parasztok) kék selyem ruhájukban, az arlequin-ek jellegzetes tarka jelmezben és a kicsi pierrot-ok pasztellszínű kosztümjeikben. Utóbbiakat mindig a helyi általános iskolások növendékei adják, még az is szigorúan meghatározzák, hogy melyik iskola tagjai minek öltözhetnek be.

Sajnos, amikor a karneválról olvastam, egy dolog elkerülte a figyelmemet: a vérnarancs.... A gilles-ek és barátaik ugyanis fejenként 25-40 kg narancsot szórnak szét. (Csak a gilles-ek közel ezren vannak...) Persze, nem ők viszik ezt a temérdek gyümölcsöt-külön hátizsákos csapatok cipelik előttük és töltik újra folyamatosan a gilles-ek kosarait, úgyhogy a muníció nem fogy..... Ők meg osztják. Mármint az idősebbek osztogatják, a sihederek azonban kézilabda átlövőket meghazudtoló stílusban vágják be a tömegbe a narancsokat. A környező házak ablakain kivétel nélkül drótháló feszül, különben menthetetlenül ripityára törne minden. A fehér házfalakon pedig folyik a szép bíborvörös lé. A malmedy-i pierrot-ok gyenge kezdők a gilles-ekhez képest. Harc ez a javából, ugyanis a nagy tömeg miatt mozdulni nem igen lehet, úgyhogy az ember csak rémülten kapkodja a fejét. Előttem betört orrú öregember, a mögöttem álló elegáns úrnak a fél szemüveglencséje bánja a gilles-ek támadását. De mindenki élvezi a népi játékot: el kell kapni a narancsot és minél többet összegyűjteni belőle... A gilles-ek pedig vidáman táncolgatnak a dobpergésre..

A végén másfél kg naranccsal tértem haza, egy orvlövésznek köszönhetően kissé összeragadt hajjal... A narancs levét kipréseltük és megittuk-így diadalmaskodtak végül a dámák a fársángon... "

A 2013-as binche-i karnevál nagy cortège-e február 12-én 15 órakor kezdődik.
Parkolni a város határában lehet, de innen még majdnem egy km-t kell gyalogolni a felvonulás színhelyéig.

Ha gyerekkel megyünk, mindenképpen Malmédy-t javaslom, mert Binche-ben óriási a tömeg és sokat kell várni. Malmédy viszont az egészen kicsi gyerekeknek is nagy élmény. Ha van jelmezük, fel is vehetik és ők is részt vehetnek a felvonuláson.

Vidám történet a brüsszeli havasokból

Jó egy hónapja ígértem, hogy megírom, milyen, ha 5 cm hó esik Brüsszelben. Erre a mennyiségre mi, magyarok csak legyintünk.  Van hókotrónk, hómunkásunk, hólapátunk, sónk, hótaposónk, szánkónk és még folytathatnám... 

Már 4 éve éltünk kint, amikor végre leesett az első igazi hó. Nem túl sok, de azért a közeli Bois de la Cambre-ban lehetett szánkózni a nagyobb lejtőkön. Fel is vettük az otthonról hozott harci felszerelést (hótaposót, a gyerekek overallt is), fogtuk a szánkót és kivonultunk. Mintha a Marsról érkeztünk volna... A farmerbe és edzőcipőbe öltözött belgák szemeteszsákokon, kartonpapíron csúszkáltak, láthatóan nagy örömmel és az újdonság varázsával az arcukon.

De olyan igazi nagy hó ezután sem jött. Amíg el nem következett 2010 karácsonya. Két nap alatt akkora hó hullott, hogy az utcák járhatatlanná váltak, teljesen lebénult a város. Kiderült, hogy hólapátja nincs senkinek, sót sem spájzoltak be. Jobb híján seprűvel takarították a havat, a hótaposót pedig  két lábra kötözött vastag szemeteszsák pótolta (lásd a képen). Brüsszel két hókotrója állítólag gőzerővel dolgozott, de az eszükbe sem jutott, hogy hómunkásokat is alkalmazzanak. A hó le is fagyott, úgyhogy 5 napnak kellett eltelnie, amíg a mi utcánk olyan állapotba került, hogy autóval is kimerészkedtünk.

Tanulva az esetből, tavaly mindenki begyűjtötte a sót, ami már októberben megjelent a boltokban. Én is. De aztán nem esett semmi. 

Az idei télen egy hétig mást sem hallottuk, mint hogy "kedden esni fog a hó". Mindenki készült, ennek ellenére szokás szerint totális káosz lett a vége. Az egyébként autóval 15 percre levő iskola megközelítését két és fél óra múlva adtam fel. A téli gumit csak hírből ismerik, úgyhogy minden kisebb lejtőről vissza kellett fordulnom, mert tele volt elakadt autókkal.

Tegnap megint esett és a kialakult helyzet illusztrálására álljon itt brüsszeli magyar ismerősöm Facebook bejegyzése:

"Éjjel esett a hó. Reggel kinézek az ablakon, látom, hogy egy fekete kiskocsi éppen belecsúszik az előttem parkoló két szomszédba. Remek, megkezdődött. Magamra veszem a hacukát, kimegyek hogy elálljak a ház elől, amiről már elkéstem, a kocsi hátulja összetörve (hátsó ajtó, lökhárító plusz mittudomén, nem is tudom kinyitni a csomagteret). A szomszéd integet az ablakból, felírta a rendszámot, plusz a szélvédőn a 10 centis hóréteg alatt találok egy telefonszámot. Némileg megnyugodva letakarítom a kocsit.Jön a következő versenyző, fehér kiskocsi, bepánikolt arcú nő satufékkal csúszik lefele. Egy gyalogossal ketten megnyugtatjuk kicsit, szépen learaszol mellettem, elém beparkol, van köztünk még egy 5 méter. Na, eljött az én időm hogy biztonságba helyezzem magamat, előrébb gurulok plusz fel a járdára, legyen mindenkinek helye. Leállítom a motort, abban a pillanatban belémcsúszik egy szürke kisautó, mint megtudom később, egy idősebb hölgy jött hazafele munkából, 12 órás kórházi szolgálat után. Én hátratolatok, ő beparkol közém és az előbb említett fehér közé. Pillanatok alatt megegyezünk, a francia szókincsem egy új szóval gyarapodik (constat), az kérem a baleseti bejelentő. Mondom neki, hogy várjon itt egy kicsit, leparkolok az utca aljába, ez a hely itt nem jön be. Mire visszaérek, egy szép nagy terepjáró áll a helyemen, beletolta a szürkét a fehérbe. Szépen gyűlünk, a szürke ad betétlapot nekem, a terepjárós osztja a többieknek, mindenki nagyon vidám.

Rájövök, hogy valamit a kocsiban hagytam, lemegyek érte, jövök felfele, a terepjáróba belecsúszott egy kis piros csotrogány, mögötte pedig keresztbe áll egy taxis. Nem szép dolog, de könnyezve röhögök, próbálom abbahagyni, mire odaérek.

A szürkétől a betétlap megvan. A telefonszámot felhívtam, 10:30-ra megyek begyűjteni a másik betétlapot, majd az egy kocsival és a két betétlappal irány a márkaszervíz. Az egyik lapra csinálják meg a hátulját, a másikra pedig az oldalát."

A Galette des Rois - Vízkereszt, vagy amit akartok....

Most egy kicsit magamtól fogok plagizálni, mert ez az írás a másik blogomon, a Csicseriborsó, bab, lencsé-n jelent meg először, majd a Gasztrotipp kérésére nekik is írtam egy cikket. De ez a sütemény annyira jellemző a frankofon területekre, hogy mindenképpen helye van a blogban.

Január 6-a vagyis Vízkereszt környékén a pékségek kirakatában megjelenik a Galette des Rois, (ejtsd: 'gálett dé roá") vagyis a királyok lepénye.

A keresztények Vízkeresztkor a három királyok-Gáspár, Menyhért és Boldizsár- látogatását ünneplik a kis Jézusnál, illetve erre a napra esik Jézus megkeresztelkedése is. Ebből az alkalomból vizet szentelnek a templomokban, innen a vízkereszt elnevezés.

A süteményt először az ókori Rómában készítették, az ún. Szaturnália ünnepre (a téli napéj- egyenlőség idején Szaturnusz isten tiszteletére szervezték). A lepénybe egy szem babot rejtettek el és a szerencsés megtaláló lett az ünnepség királya.

A középkorban a galette elfogyasztása családi körben történt. A lepény felvágásának meghatározott sorrendje volt: az első szelet a szegényeket, vagyis az elsőnek alamizsnát kérő koldust illette, a második szelet a távollevőké: katonáké, halászoké-akik nem lehettek jelen a sütemény elfogyasztásakor. A babot megtaláló családtag kicsi papírkoronát (a link szabásmintát tartalmaz!) kapott és választhatott maga mellé egy királynőt vagy egy királyt.

1870-ig csak babot használtak, azután megjelentek a különböző porcelánfigurák-ezeknek a gyűjtőit favophileknek nevezik a francia fève (lóbab) kifejezés után. A mi galette-ünkbe először egy angyalfigura került, de az egyik boltban vásárolt lepényben  megtaláltuk Hermione Granger (Harry Potter...) torzóját, azóta nálunk ő az állandó résztvevő. Miután egyikünk sem szeretne "ráharapni", Hermione helyét kopogtatással próbáljuk megállapítani, de szigorúan azután, miután mindenki megkapta a saját szeletét

Belgiumban a leveles tésztát pâte feuilleté néven kör alakúra nyújtva árulják, de bármilyen levelestésztából elkészíthető, egyszerűen vékonyra kell nyújtani és egy köralakú tortaforma mentén kivágni. A galette-ben található mandulakrémet frangipánnak is nevezik, nevét egy XV. században élt firenzei cukrászról kapta. Idén figurában a Pókember tarol, de mi maradunk Hermione-nél.


Ez pedig az első saját galette-m:

Hozzávalók

2 tekercs leveles tészta
125g darált mandula
125g vaj
125g kristálycukor
3 tojás
2 csepp keserűmandula-aroma
1 evőkanál rum
2 csepp narancsaroma (ez nem kötelező, narancsvirágvizet javasoltak)

A megkenéshez

1 tojássárgája
1 evőkanál tej

A vajat kikeverjük a kristálycukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat, a darált mandulát és az aromákat. Az egyik leveles tésztát a tepsibe fektetjük és a szélét 2 cm szélesen bekenjük tojássárgájával. Középre halmozzuk a mandulás krémet, elhelyezzük benne a porcelánfigurát, majd elegyengetjük a "tojáscsíkig". Ráhelyezzük a másik leveles tészta lapot és lenyomkodjuk a széleket. Ezután egy éles késsel 2 cm-enként bevágjuk a lepény szélét. A vágások is kb. 2 cm mélyek legyenek.

Ezután  bekockázzuk (mint a pogácsánál) a lepény tetejét- nem kell teljesen bevágni, éppen csak, hogy nyoma maradjon. Egy kenőtoll vagy ecset segítségével bekenjük tejes tojássárgájával a galette-et. 30 percre hideg helyre, hűtőbe tesszük.

 A sütőt 240 fokra melegítjük (legalább 20 perc, ha nincs hőmérőnk) Fontos, hogy nagyon forró legyen. Kb. 20 percig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz.

Még 3 puszi Bobnak... de ki az a Bob????

Bob régóta izgatta a fantáziámat. Az autópályák mellett ugyanis lépten-nyomon feltűnt Bob neve, ilyen-olyan formában, de elképzelni sem tudtam, hogy ki lehet ez az ember. Aztán egyik  belga ismerősünk felvilágosított, hogy Bob nem személy, hanem állapot. A Bob olyan sofőr, aki nem iszik és épségben hazaszállítja a többieket.

Bob bárkiből lehet, alkalmi jelleggel is. Belgiumban nincs zéró-tolerancia, a megengedett vér alkohol-szint 0,50 mg/ml az autóvezetőknél, de ezt kevesen tartják be. Hagyományos értelemben vett közúti ellenőrzés nincs, egy átlag belga vezetőt 20 év alatt talán kétszer igazoltatnak. Emiatt a szabályokat meglehetősen tágan értelmezik, azt a 0,50 mg/ml-t nehéz pontosan belőni.. A Bob intézményét 17 éve találták ki és különösen az ünnepek tájékán intenzív kampányt folytatnak, hogy minél többen legyenek. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy nem a fiatal, hanem a 40-54 év közöttiek a legveszélyeztetettebbek.

A Bob-oknak saját Facebook oldala van és ott vannak sok olyan eseményen, ahol szeszes italt mérnek. A rendőrség negatív alkohol-teszt esetén apró ajándékokat oszt, például Bob-os kulcstartót.

És miért jár nekik még 3 puszi? A megoldás az ünnepekkel kapcsolatos. A családtagok, barátok, ismerősök között nem a nálunk szokásos két puszi dívik, hanem három.Néha meg csak egy. Kettő csak nagyon ritkán, esetleg akkor, ha tudják, hogy nálunk más a szokás. Az ünnepeken pedig bőven van részük ezekben a meghitt pillanatokban. Puszit adni egyébként nem csak szűk körben szokás. Kapunk a gyerekek osztálytársaitól, az osztálytársak szüleitől és a fiatalok, gyerekek mindenkinek adnak, akinek bemutatkoznak. Amikor hazamentünk Magyarországra, alig bírtam leállítani a gyerekeket....

És miért kap még 3 puszit a Bob? Mert duplán megérdemli.