Először is köszönöm Katinak, hogy meginvitált a blogjába
azzal, hogy mondjam el a véleményemet a belga óvodákról.
Milyen is egy belga óvoda? Jobb-e mint egy magyar?
Sokszor megkapom ezt a kérdést, és általában maradok a diplomatikus válasznál:
más. Nagyon más.
Kisebbik fiam, Dani, két éve jár belga, bocsánat francophone,
vagyis francia nyelvű, óvodába. Nem véletlen a pontosítás, egyszer maga az
igazgatónő javított ki, amikor „lebelgáztam” az ovit. Úgy tűnik ugyanis, hogy
Belgiumban nincs olyan, hogy belga ovi. Egy ovi lehet flamand vagy francia
nyelvű, önkormányzati vagy a katolikus egyház által finanszírozott, nemzetközi,
montessori, az európai iskolán belül működő nemzeti, vagy valami teljesen más.
Én személy szerint nem látom át a rendszert, viszont egyáltalán nem mindegy,
hogy melyiket választjuk.
Dani ovija tehát egy francia nyelvű, önkormányzati
finaszírozású intézmény Brüsszel határában, Auderghem-ben, egy expatok által
igen közkedvelt városrészben. Ezt az igazgatónő is tudja, ami azt jelenti, hogy
nyitottan állnak a nem francia anyanyelvű gyerekekhez, sőt még segítenek is
nekik a nyelvi felzárkóztatásban. (Ez egyébként nem mindenhol van így.) A
gyerekek összetétele tehát bőrszínt, vallási hovatartozást és nemzetiséget
illetően is finoman szólva sokszínű.
A magyar gyerekek készülnek a „Ki honnan jött?” kiállításra |
Egy bölcsőde (crèche), egy óvoda (école
maternelle) és egy alsó tagozat (école primaire) alkotja magát az
ISKOLÁT, és ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami szerintem alapvetően
meghatározza azt, hogy miben is különbözik egy belga ovi egy magyartól. A
francia nyelvben ugyanis nincs önálló szó az ovira: az école vagyis iskola részének tekintik. A foglalkozásokat travail-nak, vagyis
munkának hívják, az elkészült művek pedig a Mes travaux, vagyis munkáim
feliratú mappában kapnak helyet.
Dani a mappájával |
Az álláspont ugyanis az, és ezt
tudományos kutatásokkal is alá tudják támasztani, hogy a 3-6 éves kor a
legmeghatározóbb a gyerekek fejlődése szempontjából, ezért fontos, hogy ebben a
korban minél több tudást elsajátítsanak, azaz tanuljanak, azaz dolgozzanak,
ahogy ők mondják.
Meghatározó élmény volt számomra, amikor Dani
nagycsoportos lett, és az év eleji szülői értekezleten a nagycsoportos óvónéni
kritikával illette a középsős óvónénit, amiért az nem tanította meg a
(négyéves!) gyerekeknek leírni a nevüket folyóírással. A belga szülők elhűlve
ingatták a fejüket, miszerint ez tényleg tarthatatlan. De sebaj, az óvónéni
hamar orvosolta a helyzetet, főleg mivel az első osztályba lépés egyik
feltétele, hogy a gyerek folyóírással le tudja írni a nevét.
Dani első próbálkozásai az írással |
Hogy az írást miért kockás papíron tanítják, az rejtély
számomra, de ez tehát a bizonyíték arra, hogy Dani öt és fél évesen készen áll
az első osztályra. És, igen, ez ismét egy olyan pont, ami furcsa lehet nekünk
magyaroknak, hiszen míg Magyarországon igyekeznek minél jobban kitolni az
iskolakezdést, addig Belgiumban ismeretlen az a fogalom az évvesztesség, és, hacsak
nincs valami nagyon-nagyon nyomós ellenérv, akkor minden gyerek abban az évben
kezdi az iskolát, amelyik évben betölti a hatodik életévét. Akkor is, ha
Danihoz hasonlóan, ez csak az év végén következik be.
A poszt megírása közben rádöbbentem, hogy sok
mondanivalóm van még a témáról, ezért tekintsétek ezt bevezetésnek. További
részletekkel, úgymint, hogy szabad-e kezet mosni WC után, lehet-e reggelire
gumicukrot enni, illetve hány tubus ragasztót használ el egy átlagos óvodás egy
év alatt, hamarosan jelentkezem!
(A válasz egyébként nem, igen és öt (nagy!) tubus.)