2012. november 28., szerda

Belgiumban nem (csak) játék az óvoda - II.

Több mint négy hónap (szégyellem is magam) telt el a belga ovikkal kapcsolatos bejegyzésem óta, a folytatás pedig annál is inkább időszerű, mivel időközben Dani elkezdte az általános iskolát, vagyis az ovis élményeket lassan elhalványítják az iskolás lét örömei és buktatói. Igyekszem ezekről is beszámolni majd, de egyelőre térjünk még vissza egy kicsit az oviba.
Belgiumban az oviban elsődleges cél a gyerekek önállóságra nevelése, minden más ennek van alárendelve. Ezt úgy oldják meg, hogy a mindennapi tevékenységeket szigorúan leszabályozzák. A gyerekeket a koruknak megfelelő komplex jelrendszer (rajzok, színek, nyilak, később feliratok) segíti az eligazodásban.  Középső csoportban például a saját fényképük alapján kell megtalálniuk a dolgaikat, ehhez később hozzájön a nevük, nagycsoportban pedig a név mellől leveszik a fényképeket, innentől ugyanis már jól kell ismerniük a saját nevüket. Óvodai jele nem is volt soha Daninak, szerintem az sem igazán elterjedt Belgiumban.
Szerintem ez a szabályozottság lehet az egyik oka annak, hogy magyar szülők gyakran 'ridegtartás' névvel illetik a belga óvodákat. Nem arról van szó, hogy az óvónők nem elég barátságosak vagy nem szeretik a gyerekeket, de tény, hogy a szabályok betartása mindennél fontosabb, és vannak olyan szabályok, amelyeknek az elvárása ésszerűtlennek tűnhet egy 3-5 éves gyerektől.
Az oviban a reggel azzal indul, hogy közösen megbeszélik, hogy milyen évszak/hónap/nap van, mik az aznapi tevékenységek, kinek van születésnapja, milyen ünnepek közelednek, milyen az idő, mi várható még a hét többi napján, stb. Szerintem ez nagyon jó dolog, mert a gyerek látja, hogy neki is van helye az őt körülvevő világban. 


Ezen a képen látszik a falon a naptárrendszer, aminek az áttekintésével a napjukat kezdik

Ezt követi a foglalkozás, rövid tízórai, megint foglalkozás, ebéd, nagyszünet és délután egy újabb foglalkozás. Hetente kétszer tornaóra, kéthetente egyszer pedig uszoda. Az óvónő habitusától függően pedig időről időre beiktatnak kirándulásokat, múzeum vagy színházlátogatásokat. (Középsőben például olyan óvónénije volt Daninak, aki minden hónapban szervezett a gyerekeknek valamilyen programot. Nem sokat teketóriázott, volt olyan például, hogy húsz négyéves gyerekeket metróval és busszal vitt el egy belvárosi múzeumba.)


Középsős terem Halloween díszben. A ketrecben két nyúl lakik :-)

Amikor azt mondom, hogy foglalkozások, akkor jórészt kézműves tevékenységekre gondolok. Az egyik legnagyobb különbség ugyanis a magyar óvodákhoz képest az, hogy szinte teljesen hiányzik az éneklés, mondókázás vagy éppen a körjátékok. A legtöbb óvónő nem is tud énekelni, nem elvárás az óvónőképzőben. Néha hallgatnak zenét, de igazából éneket egyet sem, mondókát talán kettőt-hármat tanult meg Dani az oviban.  
Ehelyett az individuálisabb tevékenységeket részesítik előnyben, amelyek során a gyerekeknek nyugodtan kell ülniük és csendben dolgozniuk. (Mindez már az iskolára készíti fel őket). Például rengeteget festenek, rajzolnak, színeznek, vágnak, ragasztanak, varrnak, sütnek, modelleznek, stb. Erre utaltam az előző bejegyzésben, amikor azt mondtam, hogy öt tubus ragasztót kellett bevinnünk egy tanévre. El is fogyott :-)


Válogatás Dani oviban készített alkotásaiból (bocsánat a képminőségért)

Mielőtt az iskolakezdésről is beszámolok majd, szeretnék még egy bejegyzést írni, amiben összeszedem a legmeglepőbb, legfurcsább, legviccesebb élményeinket, amiket az oviban eltöltött két év alatt átéltünk. Ígérem, nem kell négy hónapot várni rá :-)