Jó egy hónapja ígértem, hogy megírom, milyen, ha 5 cm hó esik Brüsszelben. Erre a mennyiségre mi, magyarok csak legyintünk. Van hókotrónk, hómunkásunk, hólapátunk, sónk, hótaposónk, szánkónk és még folytathatnám...
Már 4 éve éltünk kint, amikor végre leesett az első igazi hó. Nem túl sok, de azért a közeli Bois de la Cambre-ban lehetett szánkózni a nagyobb lejtőkön. Fel is vettük az otthonról hozott harci felszerelést (hótaposót, a gyerekek overallt is), fogtuk a szánkót és kivonultunk. Mintha a Marsról érkeztünk volna... A farmerbe és edzőcipőbe öltözött belgák szemeteszsákokon, kartonpapíron csúszkáltak, láthatóan nagy örömmel és az újdonság varázsával az arcukon.
De olyan igazi nagy hó ezután sem jött. Amíg el nem következett 2010 karácsonya. Két nap alatt akkora hó hullott, hogy az utcák járhatatlanná váltak, teljesen lebénult a város. Kiderült, hogy hólapátja nincs senkinek, sót sem spájzoltak be. Jobb híján seprűvel takarították a havat, a hótaposót pedig két lábra kötözött vastag szemeteszsák pótolta (lásd a képen). Brüsszel két hókotrója állítólag gőzerővel dolgozott, de az eszükbe sem jutott, hogy hómunkásokat is alkalmazzanak. A hó le is fagyott, úgyhogy 5 napnak kellett eltelnie, amíg a mi utcánk olyan állapotba került, hogy autóval is kimerészkedtünk.
Tanulva az esetből, tavaly mindenki begyűjtötte a sót, ami már októberben megjelent a boltokban. Én is. De aztán nem esett semmi.
Az idei télen egy hétig mást sem hallottuk, mint hogy "kedden esni fog a hó". Mindenki készült, ennek ellenére szokás szerint totális káosz lett a vége. Az egyébként autóval 15 percre levő iskola megközelítését két és fél óra múlva adtam fel. A téli gumit csak hírből ismerik, úgyhogy minden kisebb lejtőről vissza kellett fordulnom, mert tele volt elakadt autókkal.
Tegnap megint esett és a kialakult helyzet illusztrálására álljon itt brüsszeli magyar ismerősöm Facebook bejegyzése:
"Éjjel esett a hó. Reggel kinézek az ablakon, látom, hogy egy fekete kiskocsi éppen belecsúszik az előttem parkoló két szomszédba. Remek, megkezdődött. Magamra veszem a hacukát, kimegyek hogy elálljak a ház elől, amiről már elkéstem, a kocsi hátulja összetörve (hátsó ajtó, lökhárító plusz mittudomén, nem is tudom kinyitni a csomagteret). A szomszéd integet az ablakból, felírta a rendszámot, plusz a szélvédőn a 10 centis hóréteg alatt találok egy telefonszámot. Némileg megnyugodva letakarítom a kocsit.Jön a következő versenyző, fehér kiskocsi, bepánikolt arcú nő satufékkal csúszik lefele. Egy gyalogossal ketten megnyugtatjuk kicsit, szépen learaszol mellettem, elém beparkol, van köztünk még egy 5 méter. Na, eljött az én időm hogy biztonságba helyezzem magamat, előrébb gurulok plusz fel a járdára, legyen mindenkinek helye. Leállítom a motort, abban a pillanatban belémcsúszik egy szürke kisautó, mint megtudom később, egy idősebb hölgy jött hazafele munkából, 12 órás kórházi szolgálat után. Én hátratolatok, ő beparkol közém és az előbb említett fehér közé. Pillanatok alatt megegyezünk, a francia szókincsem egy új szóval gyarapodik (constat), az kérem a baleseti bejelentő. Mondom neki, hogy várjon itt egy kicsit, leparkolok az utca aljába, ez a hely itt nem jön be. Mire visszaérek, egy szép nagy terepjáró áll a helyemen, beletolta a szürkét a fehérbe. Szépen gyűlünk, a szürke ad betétlapot nekem, a terepjárós osztja a többieknek, mindenki nagyon vidám.
Rájövök, hogy valamit a kocsiban hagytam, lemegyek érte, jövök felfele, a terepjáróba belecsúszott egy kis piros csotrogány, mögötte pedig keresztbe áll egy taxis. Nem szép dolog, de könnyezve röhögök, próbálom abbahagyni, mire odaérek.
A szürkétől a betétlap megvan. A telefonszámot felhívtam, 10:30-ra megyek begyűjteni a másik betétlapot, majd az egy kocsival és a két betétlappal irány a márkaszervíz. Az egyik lapra csinálják meg a hátulját, a másikra pedig az oldalát."
