Adolphe Sax: a belga, aki felrobbantotta a francia zenei életet

Antoine-Joseph Sax, forrás: Wikipédia

Élt egyszer a XIX. századi Dinant-ban egy kisfiú, aki legurult három emeletnyi lépcsőn, véletlenül lenyelt némi kénsavat, később pedig egy tűt, súlyosan megégette az arcát, amikor ráesett a forró tűzhelyre, beleesett a folyóba, fejen találta egy macskakő, és ha mindez még nem lett volna elég, hangszerkészítő szülei állandóan a lakásukban szárították a lakkozott hangszereket, így csak a szerencsének köszönhető, hogy a gyerek éjszakánként nem fulladt meg. A kisfiú mindent túlélt, így végeredményben mondhatjuk azt is, hogy kifejezetten szerencsés gyerekkora volt. Nézőpont kérdése.

A szóban forgó kisfiú Adolphe Sax (eredeti nevén Antoine-Joseph Sax) volt, a szaxofon feltalálója és névadója. 1814. november 6-án született. A Sax házaspár szülőként talán nem jeleskedett (tizenegy gyerekükből csak hárman élték meg a húszéves kort), a mesterség szeretetét azonban továbbadták legidősebb fiúknak: Adolphe már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a hangszerek iránt.

Örömmel kísérletezett, ötvözni próbálta a rézfúvós testet a fafúvós hangszerek mechanikájával. 15 évesen már versenyeken indult, 24 évesen pedig szabadalmaztatta első hangszerét, a basszusklarinétet. (Kevesen tudják, hogy nem a szaxofon volt az egyetlen találmánya.)

1840-ben Párizsba költözött. Az volt a célja, hogy egy sor új hangszert fejlesszen ki a francia hadsereg számára, ami jövedelmező üzleti húzásnak bizonyult. A katonai zenekarok általában híresek voltak harsány, erőteljes szólamaikról, de a francia hadsereg zenekara olyan gyenge volt akkoriban, hogy már kezdett nevetség tárgyává válni. Sax úgy gondolta, hogy a hangszerei, különösen a szaxofon (1846) változtathatnának ezen. A franciák kétkedve ugyan de elfogadták az újításokat. A siker kirobbanó volt, és hamarosan katonazenekarok egész sora kopogtatott Sax ajtaján. Mindenki a szaxofont akarta.

Sax-nak azonban nem volt túl sok ideje élvezni a népszerűséget. Rivális feltalálók kezdték el támadni, ellopták a terveit, elcsábították a munkásait és számos pert indítottak ellene. Irigyei szó szerint hadjáratot indítottak ellene, és amikor lejárt a tíz évre szóló szabadalmi joga, azonnal elkezdték gyártani a saját verziójukat. Sax vállalata háromszor ment csődbe, mert minden pénzét elvitte a pereskedés. A férfi azonban nem csüggedt. A brüsszeli hangszermúzeum képviselője szerint "Sax nehéz személyiség volt. A veszélyes, dinamikus, munkamániás belga az egész francia zenei életet megosztotta."

Ráadásul a halál közelsége a felnőtt életét is végigkísérte. Ajakrákot diagnosztizáltak nála, amit hihetetlen módon szintén túlélt. Öt gyereke született egy spanyol nőtől, akit nem akart feleségül venni, mert nem tartotta magához méltónak. Egyes vélekedések szerint a nő az egyik gyárában dolgozott.

A szaxofont végül csak Sax halála után kapták fel igazán, amikor Amerikában elkezdték használni a jazz zenészek. A szaxofon és a jazz találkozása szerelem volt első látásra. Sajnálatos módon azonban éppen ez a hírnév volt az, ami megakadályozta, hogy a klasszikus zeneszerzők igazán komolyan vegyék, így teljesen soha nem valósulhatott meg Sax vágya, aki azt szerette volna, hogy hangszere a szimfonikus zenekarokban is méltó helyet kapjon.

Kontrabasszus szaxofon a new york-i Metropolitan múzeumban

Belgium dobogós a legegészségtelenebbül étkező nemzetek toplistáján

Szerző: Pápai Mónika

De ne örüljünk hamar, mi magyarok még így is megelőzzük. A befutók: Örményország, Magyarország és Belgium.

A LEGJOBBAN ÉS LEGROSSZABBUL TÁPLÁLKOZÓ ORSZÁGOK LISTÁJA

 Legegészségesebb:

1. Chad

2. Sierra Leone

3. Mali

4. Gambia

5.Uganda

6. Ghana

7. Ivory Coast

8. Senegal

9. Israel

10. Somalia

 Legegészségtelenebb:

1. Armenia

2. Hungary 

3. Belgium

4. Czech Rebublic

5. Kazakhstan

6. Belarus

7. Argentina 

8. Turkmenistan

9. Mongolia

10. Slovakia  

Engem személy szerint meglepett ez a statisztika, mert szinte biztos voltam benne, hogy a belgák sokkal egészségesebben táplálkoznak mint a magyarok. Én például sokkal több zöldséget és halat eszem, mióta Belgiumban élek, ezért elgondolkodtatott, hogy mégis minek köszönhető ez az eredmény, mert azért mégiscsak igazságtalan lenne az egészet a sült krumplira meg a gofrira kenni. Elkezdtem egy kicsit jobban beleásni magam a dologba, és rájöttem, hogy a belga konyha tényleg nem is annyira egészséges, mint amilyennek első látásra tűnik.

Nézzük csak meg a leghíresebb belga ételeket. A carbonnade például gyakorlatilag megfelel a mi marhapörköltünknek. A waterzooi egy zöldséges csirkeragu tejszínnel dúsítva. A rakott cikóriát szintén sűrű tejszínes szószban, sajttal sütik. A liège-i húsgombócot édes szósszal öntik le, aminek az alapja az émelyítően édes liège-i szirup, ami olyan borzasztónak tűnik, hogy csakis az ördög műve lehet. És akkor még nem beszéltem azokról a húsételekről, amelyeket söralapú szószokban főznek meg, amiből ugye errefelé igencsak nagy a választék. Szósz, szósz, szósz mindenen!

Flamand carbonnade

A moules frites-nek (kagyló sült krumplival) már a nevéről lerí, hogy egészségtelen, és habár az előző bejegyzésemben igyekeztem megdönteni a belgákkal kapcsolatos előítéleteket, tény és való, hogy ezeket a nehéz szószos ételeket nem lehet mással enni, csak sült krumplival. Esetleg krumplipürével, de csak akkor, ha baconnel van dúsítva. A belgák amúgy nagyon furfangosak tudnak lenni, ha baconről van szó: szinte észrevétlenül csempészik bele az ételeikbe. Ott van például a zöldbabos, krumplis liège-i saláta, (eddig rendben is lenne), diszkréten megszórva pirított baconnel. Vagy sült szalonnával, ami azt illeti, mert nevezhetjük akárhogy, azért, lássuk be, mégiscsak arról van itt szó.

Liège -i saláta

És akkor még nem beszéltünk az édességekről. Ha valaki azt hitte, hogy a belgák tudománya ezen a téren kimerül a csokiban és a gofriban (nem mindegy, hogy liège -i avagy brüsszeli), az nagyon téved. Rengetegféle kekszük, kalácsuk, tortájuk és aprósüteményük is van, bizonyítva, hogy a belgák igen leleményesek tudnak lenni, ha cukrot és vajat adnak a kezükbe.

Craquelin briós

Hogy az adatok tényleg amiatt kedvezőtlenek-e, mert a belgák legkedveltebb ételei természetüknél fogva egészségtelenek (csakúgy mint a magyar ételek), azt nem tudom, mindenesetre érdekes, hogy a 'nyugati' világból egyedül Belgium került fel az összesített tízes listára. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy ha az egészséges vs. egészségtelen ételek fogyasztásának arányát nézzük, Belgium akkor is a negyedik legrosszabb eredményt érte el, Magyarország viszont be sem került az első tízbe.

A globális felmérést 197 országban végezték el, 4,5 milliárd ember bevonásával 1990 és 2010 között. 10 egészséges (pl. gyümölcs, tej, rostok) és 7 egészségtelen (cukrozott ital, zsír, só) étel fogyasztását vizsgálva állították fel a rangsort.

Forrás: Daily Mail

Milyenek a belgák I. - Hercule Poirot, pisilő kislány és vízbe fojtott cicák

Szerző: Pápai Mónika

'Excusez-moi, én belga vagyok,' javítja ki a briliáns belga detektív, Hercule Poirot végtelen türelemmel mindazokat, akik tévedésből franciának gondolják. Agatha Christie jól látta: a belgákat gyakran hiszik franciának, hollandnak vagy éppen németnek (ha elég távolról nézik őket), ami már önmagában is sokat elárul magáról az országról, mint ahogy az is, hogy a világ talán egyik legismertebb belgája egy fiktív karakter, akit ráadásul egy angol írónő álmodott meg.
Tekintsük át, hogy mi okozza ezt a nagy zűrzavart. Belgium három markánsan elkülöníthető csoportra oszlik: északon élnek a hollandul beszélő flamandok, délen a franciául beszélő vallonok, keleten pedig van egy kisebb németül beszélő közösség. Ráadásul, csak hogy a helyzet még tovább bonyolódjon, az elvileg kétnyelvű, gyakorlatban viszont inkább francia főváros, látszólag minden logikát nélkülözve, szépen beágyazódik a flamand terület déli részébe.

Négynyelvű üdvözlőtábla Brüsszel határában

Teljes a káosz minden téren, ám úgy tűnik a népeket ez nem izgatja túlságosan. Egyszer például 541 napig nem volt kormánya az országnak. És mit tettek az emberek? Természetesen az utcára vonultak! Akkor rendezték meg ugyanis a kagyló és sült krumpli fesztivált. Még merje valaki azt állítani, hogy a belgák nem képesek egységet alkotni!
Amúgy az, hogy a világ túlnyomó részén a sült krumplit French fries-ként ismerik, a legkevésbé sem befolyásolja a belgákat abban, hogy sajátjukként tekintsenek eme kulináris mirákulumra. Annál, hogy a belgák vagy a franciák találták-e fel, már csak azt lenne nehezebb eldönteni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás.
A belga nép egyik legcsodálatraméltóbb tulajdonsága egyébként az, hogy képesek önkritikát gyakorolni és kifigurázni saját magukat. Ez utóbbi képesség elsajátítására igencsak szükségük is volt, miután egy 58 centiméter magas pisilő kisfiú szobrát tették meg fővárosuk jelképének. A szobor - nevezzük az egyszerűség kedvéért így - mind a mai napig állandó gúny tárgya. És mit csinálnak a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, ünnepélyes ceremónia keretében folyton idétlen ruhákba öltöztetik, sőt, az egyenjogúság jegyében, elkészítették a szobor nőnemű párját is, az átszellemült arccal guggolva pisilő kislányt, aki a Jeanneke Pis nevet kapta. És mivel a belga alapos nép, aki nem szereti a félmunkát, elkészült Zinneke Pis is, a pisilő kutya. Augusztusban ugyan elütötte szegényt egy autó, de ha lehet hinni a szobrászának, már szépen javul az állapota, így hamarosan újra teljes lehet ez a fölöttébb bizarr kis kollekció.
A Zinneke amúgy kóbor állatot jelent, és a tény, hogy a brüsszeliek Zinneke-ként utalnak saját magukra, megint csak a belgák sajátos humorérzékéről ad tanúbizonyságot. Különösen, ha utánanézünk, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Nos, volt egyszer Brüsszelben egy Senne (brüsszeli dialektusban Zinneke) nevű folyó. A városban a XVI. század elején annyira elszaporodtak a patkányok, hogy a lakosok elkezdtek macskákat telepíteni a városba. Arra ekkor még nem számítottak, hogy a macskák keveredni fognak egymással, sőt szaporodnak is. Később aztán, amikor már elviselhetetlenné vált ezeknek a mindenféle jöttment, keverék cicusoknak a száma, a leleményes brüsszeliek kénytelenek voltak néhányat belefojtani a Zinnekébe. A szükség nagy úr, ahogy mondani szokták.
És, hogy miért nevezik magukat a brüsszeliek Zinnekének? A város sokféleségére, multikulturális és kozmopolita jellegére utalnak vele, ami a különböző kultúrák, nyelvek és etnikumok keveredésének köszönhető.
Brüsszel tagadhatatlanul sokszínű, a sok színnel viszont az a baj, hogy ha összekeverjük őket, akkor a végén mindig valami jellegtelen barnásszürke izét kapunk eredményül. Valahol érthető is, hogy a flamandok és vallonok nem akarnak ugyanerre a sorsra jutni, és időről időre elgondolkodnak azon, hogy talán mégiscsak jobb lenne nekik külön. Az elgondolásnak csak egyetlen aprócska hibája van: ahhoz a jellegtelen barnásszürke izéhez mind a ketten foggal-körömmel ragaszkodnak.

"Szerintem a vallonoknak és a flamandoknak soha nem kéne elválniuk a közös gyerekük miatt!!!"

Híres "belgák"1. Edda Kathleen Ruston, azaz.......

Edda Kathleen Ruston 1929. május 4-én  született Ixelles-ben. Édesanyja, Ella van Heemstra holland bárónő Brüsszelben találkozott  Joseph Victor Anthony Rustonnal, aki az egyik angol bank belga leányvállalatának volt az igazgatója. Ruston szintén nemesi származásúnak tartotta magát: nagyanyja Stuart Mária skót királynő harmadik férjének, Bothwell Earl-jénak volt a leszármazottja.

A pár Ixelles-ben telepedett le, akkoriban ez a hely nagyon kedvelt volt a diákok, művészek és az értelmiségiek körében. Két év múlva itt született meg a kis Edda, majd a család kiköltözött Linkebeek-be.

A vidám és nagy képzelőerővel rendelkező kislányt apja Monkey Puzzle-nak becézte. Edda 5 évesen beleszeretett a klasszikus balettbe és balerinának készült.

A második világháború elmérgesítette a szülők kapcsolatát, náci szimpatizáns apja egyik pillanatról a másikra elhagyta a családot. Eddát Angliába küldték tanulni, ahol szigorú viktoriánus nevelést kapott. Anglia, Hollandia és Belgium között ingázott folyamatosan. Amikor 1939-ben Anglia hadat üzent Németországnak, anyja a bombázásoktól félve Hollandiába vitte és itt a történet belga szála véget is ér.

Ezután történt vele egy s más. Új nevet választott, apja híres rokonának, Bothwell Earl-jének a vezetéknevét vette fel, aki Joseph Hepburn névre hallgatott. Keresztnevét megtartotta, de az angol változatát, az Audrey-t használta. A civil életben viszont továbbra is Edda (Audrey) Kathleen Ruston maradt,

Ugye, így már ismerős? Álom luxuskivitelben, Római vakáció, Sabrina. Háború és béke......

Hála a holland-angol-ír származásnak és a brüsszeli éveknek haláláig tökéletesen beszélt angolul, hollandul és franciául, sőt spanyolul és olaszul is.  Itt a bizonyíték:

Ezt meg egyszerűen nem lehet kihagyni:

Ha valaki kíváncsi rá : ez Audrey Hepburn szülőháza, Ixelles-ben, a Rue Keyenveld 48.-ban  a Porte de Namur közelében. 

Egy igazi belgaság: Fehérboros, fokhagymás, tejszínes kagyló

Moules frites, azaz kagyló sült krumplival. Szeptemberben a belga éttermekben megjelennek a jellegzetes kis fekete fazekak, tele fekete kagylóval. A kagyló Hollandiából érkezik, csekély 57 millió kg-ot tenyésztenek évente, elsősorban Zéland-on. Valaha halászták, de rátértek a biztosabb módszerekre.

Kagylót enni a néphit szerint csak az R-betűs hónapokban szabad, kevésbé megengedő belgák a "-bre " végződéshez ragaszkodnak, (szeptembertől decemberig) A szakértők viszont azt mondják, hogy csak a szaporodási időszakot kell kihagyni, vagyis júliustól áprilisig együnk kagylót.

Vagy ne együnk. Első alkalommal fokhagymás, tejszínes változatban kóstoltam és nagyon ízlett. Másodszorra a Grand Place környékén, a Chez Leon-ban, de ez az élmény csak rossz álmaimban jöjjön elő. A kagyló akkor jó, ha friss, ebben viszont száraz, összepöndörödött volt a hús, erős túlzás lett volna puhatestűnek nevezni. Évekig rá sem bírtam nézni.

Tegnap a Carrefour-ban vásároltam, ahol egy pult tele volt kagylóval, a hozzávaló zöldségekkel és mártásokkal és olyan őszinte lelkesedéssel válogattak a belgák, hogy én is kedvet kaptam hozzá. Igaz, csak ketten ettünk belőle, de egy friss baguette-tel elfogyott 2 kg, mármint a benne levő mind a 30 dkg kagylóhús. A kagyló legalább annyira szaporátlan étel, mint az articsóka. Amiről nemsokára szó esik a blogon, hiszen szezonja van annak is. Meg a friss, tejes csemegekukoricának, úgyhogy aki teheti, ne hagyja ki.

Most  pedig jöjjön a kagyló receptje, főételként kalkulálva. Kis fekete fazekam nem lévén két nagyobb lábosban főztem:kettéosztottam a boros-tejszínes levet.

Hozzávalók két személyre:

2 kg fekete kagyló

1 nagy vöröshagyma

4 szárzeller 

4 gerezd fokhagyma

3 dl tejszín

1 dl száraz fehérbor 

3 dkg vaj

1 csokor petrezselyem (opcionális)

só, bors

A kagylót megmossuk (ne legyen homokos), amelyik nyitva van, azt kidobjuk. Ha van szakálla, leszedjük. A vajon megfuttatjuk az apróra vágott szárzellert,az apróra vágott vöröshagymát és az ugyancsak apróra vágott fokhagymát. (takaréklángon kb.5 perc). Ezután hozzáöntjük a bort és a tejszínt. Kicsit megsózzuk és borsozzuk. 2 percig forraljuk, majd hozzáöntjük a kagylót. Lefedjük a lábosokat és 5 percig főzzük erős tűzön a kagylókat. A kagylók kinyílnak (közben kevergessük, hogy egyenletesen érje őket a lé), amelyik zárva marad, azt kidobjuk. A végén megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Az első kagylót felnyitjuk és a héj egyik felével kanalazzuk ki a többi kagylót a héjából.

A belga choucroute - azaz savanyúkáposzta sok-sok hússal

Évek óta Brüsszelben töltjük a karácsonyt. Töltött káposzta helyett choucroute-ot szoktam készíteni, mert hála a virslinek és mellé tálalt krumplipürének, a legkisebbnél is sikere van. A szupermarketekben tél táján külön choucroute polc van, ahol a savanyú káposztán kívül az összes húsfélét megtalálhatjuk. Sőt, kész choucroute-ot is vehetünk, ilyenkor még a kötelező krumplipürét is odateszik a tálcára.

A belga choucroute kevésbé bonyolult, mint francia rokona, amelyet Elzászban készítenek. Mondhatnánk-minimalista étel. Kedvenc francia szakácskönyvem, a Cochon et fils szerint a jó choucroute titka a jó hentes. Szerintem a káposzta minősége sem hanyagolható el, de tény, hogy a hentesárun és türelmünkön múlik minden. A belga savanyú káposzta fűszerezése kicsit más, mint a magyaré, ezért ha otthon készítjük, érdemes jól kimosni és átfűszerezni. A hentesáru esetében megpróbáltam pár ötletet adni azzal kapcsolatban, hogy otthon hogy lehetne elkészíteni.

Köretnek burgonyapürét adnak hozzá, amit a szokásos módon készítünk, lehetőleg forró tejszínnel, sok vajjal és egy kis reszelt szerecsendióval. Elsőre szokatlannak tűnik, de nagyon jól egészíti ki a húsos savanyú káposztát.

Hozzávalók (8 személyre)

3 evőkanál olaj vagy libazsír
1,5 kg savanyú káposzta
12 szem fekete bors
12 szem borókabogyó
fél liter száraz fehér bor (legjobb a rizling)

1 babérlevél

Húsfélék-Belgiumban

35 dkg lard fumé (füstölt bacon szalonna)
35 dkg lard salé (sózott bacon szalonna)
1 jambonneau ( egy előfőzött kicsi első csülök)
1 pár saucisse campagne (ez egy speciális kolbász, olyan, olyan mint otthon ún "sonkás páros" volt, de mostanában sokan saucisse polonaise-t, azaz lengyel kolbászt tesznek bele)
16 strassbourgi virsli

Húsfélék- Magyarországon

-itt is lehet füstölt bacon szalonna, de én inkább egy füstölt csülökkel dolgoznék
-sonkás páros kolbász vagy valami hasonló (a lényeg: ne legyen paprikás!!)
-személyenként 1 pár bőrös virsli

Nagy fazékban készítem. Az enyémnek acélből készült füle van, így a sütőbe is be tudom tenni. Az olajon vagy libazsíron megfuttatjuk a darabokra vágott sózott és füstölt szalonnákat (3-4cm széles nagyobb kockákra darabolom). Utána kiveszem a húsokat, beleteszem a savanyú káposztát, kicsit átforgatom, borssal, borókabogyóval, babérlevéllel fűszerezem. Felöntöm a borral és fél liter vízzel. Takaréklángon másfél órát főzöm. (néha beteszem a sütőbe és 130 fokon hagyom egy-két órát főni). Ha menet közben elpárologna e leve, akkor pótolom, lehetőleg borral.

Utána hozzáteszem a kolbászokat és a virslit és még 10 percig főzöm

Tálalásnál kiszedem a húsféléket és külön tálon kínálom. Köretnek tejszínes, szerecsendiós krumplipürét adunk mellé.

Étteremajánló: Viva M'Boma (Bruxelles, Rue de Flandre 17.)

A Viva M'Boma kicsi, családias étterem a Place Saint-Catherine közelében. Az étterem neve, az "éljen a nagymama" arra utal, hogy kiadós, házias kosztban lesz részünk. És nem is csalódunk.  Főleg húsételek szerepelnek az étlapon, azok közül is a belsőségek kapnak kitüntetett szerepet. Borjúmáj, borjúmirigy, vese, báránynyelv van itt minden, mi szem-szájnak ingere, csak szeretni kell. Amennyire megfigyeltem a betérőket, akik Valentin-nap lévén párban voltak, a nők bizonyultak bátrabbnak és a férfiak maradtak inkább a tradicionális steaknél vagy a velőscsontos pot au feu-nél.

Előételnek férjem házi  "tête pressée"-t választott, ez nem más, mint rakott sertésfej. Nem túl zsíros, rengeteg hússal készült- Házi majonézzel és apró savanyú uborkákkal hozták.

Én báránynyelvet kértem zöld mártással, ami leginkább egy pesto-ra emlékeztett. Annyira finom volt, hogy pénteken megpróbáltam venni az Abattoir-on, de csak egy helyen árultak- fejjel együtt, amiből dermedten nézett rám a birka szeme, úgyhogy egyelőre feladtam....

Főételnek borjúmirigy-borjúvese ragut (rognonnade de ris de veau) ettem, ez is kiváló volt.

Férjem, aki nem túlságosan nagy kedvelője a belsőségeknek az americain mellett döntött. Ezt szerintem nem darált marhából csinálták, hanem ahogy a nagykönyvben megvan írva, késsel aprították össze a húst (az américain egy közkedvelt belga étel, amely leginkább a tatárbifsztekre emlékeztet, csak más a fűszerezése és kicsit lágyabb az íze). Köretnek hasábburgonyát hoztak, de meg lehet kóstolni a stoemp-et is, ami egy zöldséggel dúsított krumplipüré.
A kiszolgálás kifogástalan volt, gyors, készséges. Ami érdekes, hogy a felszolgálók nem pincérruhában vannak, hanem farmerben, ingben. Olyan az egész, mintha egy baráti vacsorára mentünk volna, ennek megfelelően oldott a hangulat is.

Desszertet nem ettünk, de a szomszéd asztaloknál felszolgált édességek jól néztek ki és nem csak a szokásos választék van (mousse au chocolat és társai). Az itallapon olyan kuriózumok is akadnak, mint a chartreuse.

Összességében nagyon jónak találtuk az éttermet: az árak középkategóriásak (12-19 euro között egy főétel), az adagok bőségesek. Parkolni nagyon nehéz, de ez általában igaz a Place Saint Catherine környékére. Az étterem közelében van egy parkolóház, itt meglehetősen borsos árért (óránként 2,90 euro) le lehet tenni az autót.

Vélemények az étteremről a Tripadvisoron itt.