Adolphe Sax: a belga, aki felrobbantotta a francia zenei életet

Antoine-Joseph Sax, forrás: Wikipédia

Élt egyszer a XIX. századi Dinant-ban egy kisfiú, aki legurult három emeletnyi lépcsőn, véletlenül lenyelt némi kénsavat, később pedig egy tűt, súlyosan megégette az arcát, amikor ráesett a forró tűzhelyre, beleesett a folyóba, fejen találta egy macskakő, és ha mindez még nem lett volna elég, hangszerkészítő szülei állandóan a lakásukban szárították a lakkozott hangszereket, így csak a szerencsének köszönhető, hogy a gyerek éjszakánként nem fulladt meg. A kisfiú mindent túlélt, így végeredményben mondhatjuk azt is, hogy kifejezetten szerencsés gyerekkora volt. Nézőpont kérdése.

A szóban forgó kisfiú Adolphe Sax (eredeti nevén Antoine-Joseph Sax) volt, a szaxofon feltalálója és névadója. 1814. november 6-án született. A Sax házaspár szülőként talán nem jeleskedett (tizenegy gyerekükből csak hárman élték meg a húszéves kort), a mesterség szeretetét azonban továbbadták legidősebb fiúknak: Adolphe már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a hangszerek iránt.

Örömmel kísérletezett, ötvözni próbálta a rézfúvós testet a fafúvós hangszerek mechanikájával. 15 évesen már versenyeken indult, 24 évesen pedig szabadalmaztatta első hangszerét, a basszusklarinétet. (Kevesen tudják, hogy nem a szaxofon volt az egyetlen találmánya.)

1840-ben Párizsba költözött. Az volt a célja, hogy egy sor új hangszert fejlesszen ki a francia hadsereg számára, ami jövedelmező üzleti húzásnak bizonyult. A katonai zenekarok általában híresek voltak harsány, erőteljes szólamaikról, de a francia hadsereg zenekara olyan gyenge volt akkoriban, hogy már kezdett nevetség tárgyává válni. Sax úgy gondolta, hogy a hangszerei, különösen a szaxofon (1846) változtathatnának ezen. A franciák kétkedve ugyan de elfogadták az újításokat. A siker kirobbanó volt, és hamarosan katonazenekarok egész sora kopogtatott Sax ajtaján. Mindenki a szaxofont akarta.

Sax-nak azonban nem volt túl sok ideje élvezni a népszerűséget. Rivális feltalálók kezdték el támadni, ellopták a terveit, elcsábították a munkásait és számos pert indítottak ellene. Irigyei szó szerint hadjáratot indítottak ellene, és amikor lejárt a tíz évre szóló szabadalmi joga, azonnal elkezdték gyártani a saját verziójukat. Sax vállalata háromszor ment csődbe, mert minden pénzét elvitte a pereskedés. A férfi azonban nem csüggedt. A brüsszeli hangszermúzeum képviselője szerint "Sax nehéz személyiség volt. A veszélyes, dinamikus, munkamániás belga az egész francia zenei életet megosztotta."

Ráadásul a halál közelsége a felnőtt életét is végigkísérte. Ajakrákot diagnosztizáltak nála, amit hihetetlen módon szintén túlélt. Öt gyereke született egy spanyol nőtől, akit nem akart feleségül venni, mert nem tartotta magához méltónak. Egyes vélekedések szerint a nő az egyik gyárában dolgozott.

A szaxofont végül csak Sax halála után kapták fel igazán, amikor Amerikában elkezdték használni a jazz zenészek. A szaxofon és a jazz találkozása szerelem volt első látásra. Sajnálatos módon azonban éppen ez a hírnév volt az, ami megakadályozta, hogy a klasszikus zeneszerzők igazán komolyan vegyék, így teljesen soha nem valósulhatott meg Sax vágya, aki azt szerette volna, hogy hangszere a szimfonikus zenekarokban is méltó helyet kapjon.

Kontrabasszus szaxofon a new york-i Metropolitan múzeumban