Belgiumban nem (csak) játék az óvoda - I.

Először is köszönöm Katinak, hogy meginvitált a blogjába azzal, hogy mondjam el a véleményemet a belga óvodákról.

Milyen is egy belga óvoda? Jobb-e mint egy magyar? Sokszor megkapom ezt a kérdést, és általában maradok a diplomatikus válasznál: más. Nagyon más.

Kisebbik fiam, Dani, két éve jár belga, bocsánat francophone, vagyis francia nyelvű, óvodába. Nem véletlen a pontosítás, egyszer maga az igazgatónő javított ki, amikor „lebelgáztam” az ovit. Úgy tűnik ugyanis, hogy Belgiumban nincs olyan, hogy belga ovi. Egy ovi lehet flamand vagy francia nyelvű, önkormányzati vagy a katolikus egyház által finanszírozott, nemzetközi, montessori, az európai iskolán belül működő nemzeti, vagy valami teljesen más. Én személy szerint nem látom át a rendszert, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk.

Dani ovija tehát egy francia nyelvű, önkormányzati finaszírozású intézmény Brüsszel határában, Auderghem-ben, egy expatok által igen közkedvelt városrészben. Ezt az igazgatónő is tudja, ami azt jelenti, hogy nyitottan állnak a nem francia anyanyelvű gyerekekhez, sőt még segítenek is nekik a nyelvi felzárkóztatásban. (Ez egyébként nem mindenhol van így.) A gyerekek összetétele tehát bőrszínt, vallási hovatartozást és nemzetiséget illetően is finoman szólva sokszínű.



A magyar gyerekek készülnek a „Ki honnan jött?” kiállításra 

Egy bölcsőde (crèche), egy óvoda (école maternelle) és egy alsó tagozat (école primaire) alkotja magát az ISKOLÁT, és ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami szerintem alapvetően meghatározza azt, hogy miben is különbözik egy belga ovi egy magyartól. A francia nyelvben ugyanis nincs önálló szó az ovira: az école vagyis iskola részének tekintik. A foglalkozásokat travail-nak, vagyis munkának hívják, az elkészült művek pedig a Mes travaux, vagyis munkáim feliratú mappában kapnak helyet.

Dani a mappájával

Az álláspont ugyanis az, és ezt tudományos kutatásokkal is alá tudják támasztani, hogy a 3-6 éves kor a legmeghatározóbb a gyerekek fejlődése szempontjából, ezért fontos, hogy ebben a korban minél több tudást elsajátítsanak, azaz tanuljanak, azaz dolgozzanak, ahogy ők mondják.

Meghatározó élmény volt számomra, amikor Dani nagycsoportos lett, és az év eleji szülői értekezleten a nagycsoportos óvónéni kritikával illette a középsős óvónénit, amiért az nem tanította meg a (négyéves!) gyerekeknek leírni a nevüket folyóírással. A belga szülők elhűlve ingatták a fejüket, miszerint ez tényleg tarthatatlan. De sebaj, az óvónéni hamar orvosolta a helyzetet, főleg mivel az első osztályba lépés egyik feltétele, hogy a gyerek folyóírással le tudja írni a nevét.

Dani első próbálkozásai az írással

Hogy az írást miért kockás papíron tanítják, az rejtély számomra, de ez tehát a bizonyíték arra, hogy Dani öt és fél évesen készen áll az első osztályra. És, igen, ez ismét egy olyan pont, ami furcsa lehet nekünk magyaroknak, hiszen míg Magyarországon igyekeznek minél jobban kitolni az iskolakezdést, addig Belgiumban ismeretlen az a fogalom az évvesztesség, és, hacsak nincs valami nagyon-nagyon nyomós ellenérv, akkor minden gyerek abban az évben kezdi az iskolát, amelyik évben betölti a hatodik életévét. Akkor is, ha Danihoz hasonlóan, ez csak az év végén következik be.

A poszt megírása közben rádöbbentem, hogy sok mondanivalóm van még a témáról, ezért tekintsétek ezt bevezetésnek. További részletekkel, úgymint, hogy szabad-e kezet mosni WC után, lehet-e reggelire gumicukrot enni, illetve hány tubus ragasztót használ el egy átlagos óvodás egy év alatt, hamarosan jelentkezem!

(A válasz egyébként nem, igen és öt (nagy!) tubus.)