2015. október 5., hétfő

Sürgősségi ügyek - "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"



Otthon valahogy úgy hozta a sors, hogy harmincpáréves fennállásom alatt sosem kellett a sürgősségire mennem, még a gyerekekkel sem. Itt meg lassan kiválthatnánk a törzsgárdatagságot az Edith Cavell Kórházba. De jártunk már a Saint-Luc-ben és a Saint Elisabeth-ben is,

Régóta kint élő ismerőseim mesélték, hogy a költözés után valahogy megszaporodnak a sürgősségi esetek Először azt hittem, ez csak városi legenda, de  amikor havonta kötöttünk ki a sürgősségin, kezdtem gyanakodni, hogy valami alapja mégiscsak lehet.

Volt már minden: varrás, fülfájás, allergiás roham, vírus. Itt az eljárás a következő: a bejáratnál megkérdezik, hogy mi járatban vagy és felveszik az adatokat. A legváltozatosabb sérülésekkel és tünetekkel jelentkeztünk már, volt olyan, ami szerintünk bőven megütötte a "borzalmas" kategóriát. De még soha, semmin nem lepődtek meg, ugyanaz a standard válasz érkezett: várjanak türelemmel.



A szombati látogatásunk során még tetézték egy kicsit: minimum két óra a várakozási idő. kivárja vagy hazamegy? Visszakérdeztem: bejelentkezünk és egy óra múlva visszajövünk? Azt nem lehet. Pont.

A váróteremben boldog-boldogtalan összezsúfolódik, nagyon kényelmetlenek a székek, viszont felszereltek egy tévét, amin most éppen kínai kempingezők kalandjait vetítették. Egy óra az átlagos várakozási idő, de influenzás időszakban nyugodtan lehet hárommal számolni. Tévedés ne essék, most három beteg volt, tehát tumultusról szó sincs. Valahogy nem az az ember érzése, hogy pörögnek, hanem inkább "a jó munkához idő kell" a vezérelv, Gondoltam, arra is, hogy inkább arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy menjen mindenki rendelési időben szakorvoshoz, és ne itt okvetetlenkedjen.  Na de hétvégén vagy este mégis, hova menjünk?

Ha kibírtuk a két órát, a következő állomás a nővér vagy ápoló, aki alaposan kikérdez. Ezután rendszerint átküldenek egy másik szobába, ahol jön egy másik ápoló, aki meg is vizsgál. Erre a fázisra akár félórát is lehet várni, addig is legalább a remek kórházi ágyon heverészhetünk, nem kint a rendkívül kényelmetlen székeken. Nagy a csönd, az embernek olyan érzése van, mintha egy szellemtanyán lenne, embert nem nagyon látni.

Végül jön egy orvos, aki újra kikérdez és újra megvizsgál. Aztán vagy további vizsgálatokat ír elő vagy ad egy receptet és viszontlátásra. Vagy összevarr. Azért meg kell adni, ha a második állomást elérjük, onnantól jó kezekben vagyunk, nagyon udvariasak és lelkiismeretesek.  A számlát lakcímre küldik, néha hónapok múlva.

Néhány kedvenc esetem azért megosztom:

1. A kisebbik fiam avokádót eszik. 5 perc múlva a feje, szeme, szája triplájára nő. Mint Quasimodo.       Berohanunk a kórházba, recepciós merev arccal megkérdezi:
    "Általában így néz ki?"
     Nem, szerencsére nem. És már akkor sem, amikor 3 óra múlva bejutunk az orvoshoz.

2. Magyar ismerős, tüdőgyulladást kap, amikor épp itt nyaral. Én viszem be, mondom, hogy a hölgy       magyar, én fogok tolmácsolni.
   "Jó lenne megnézni tbc-re."
   "Miért, itt gyakori a tbc?"-kérdezek vissza.
   "Itt nem, csak Önöknél Bukarestben."

3. Átnyúlok a teáskanna felett és a gőz "leforrázza" a kezem. Csúnya a heg és nagyon fáj. Ápolónő         mélyen a szemembe néz :
    " Tudja, hogy van olyan kesztyű, amit ha a  kezünkre húzunk, megvéd az égéstől?"
    " Tudom, csak teáskannán átnyúláshoz nem szoktam felvenni.."

4. Orvos megírja a receptet, majd átadja:
    " El tudja olvasni?"
    " El. "- (bár szerintem ez leginkább a gyógyszerész problémája)
    " Ez jó hír, mert cirill betűkkel nem tudnám leírni."

Azért legközelebb, ha nem folyik vér, az SOS Médecins-t fogom hívni...  (nagyon hasznos link, az ügyeletes gyógyszertárakat is meg lehet találni rajta).

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése